Elismerésben részesítette a Romsilva állami erdőgazdálkodási vállalat azt az erdészt, aki kulcsszerepet játszott két eltűnt kislány megtalálásában Maros megyében.
A vállalat közleménye szerint Aurel Frandeș, a marosludasi erdészeti hivatal munkatársa ünnepélyes keretek között vehette át az elismerést a szervezet központi székhelyén. A kitüntetést Jean Vișan vezérigazgató adta át, aki köszönetnyilvánító oklevéllel és pénzbeli jutalommal ismerte el az erdész helytállását.
Az eseményen a Silva Erdészeti Szakszervezeti Szövetség is méltatta Frandeș munkáját: az elnök, Silviu Geană érdemérmet és további pénzjutalmat adott át számára.
Mint arról mér portálunkon többször is beszámoltunk, a két, mindössze négy- és ötéves kislány vasárnap tűnt el dicsőszentmártoni otthonuk udvaráról. Eltűnésük után a hatóságok és önkéntesek széles körű keresést indítottak. A gyermekeket végül hétfő délután találták meg Küküllődombó környékén, egy erdős területen. A kicsik a szabadban töltötték az éjszakát, de szerencsére életben voltak, amikor rájuk bukkantak.
Aurel Frandeș később úgy nyilatkozott: számára a legnagyobb öröm az volt, hogy élve és épségben adhatta át a gyermekeket a hatóságoknak. Mint fogalmazott, gyermekek életének megmentése érdekében semmilyen erőfeszítés nem tekinthető túl nagynak.

