Egész napos rendezvénysorozattal emlékeznek meg március 27-én, pénteken Marosvásárhelyen II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulójáról.
A programok reggel 10 órakor kincsvadászattal kezdődnek a Mathias Corvinus Collegium marosvásárhelyi épületében, majd 11 órától ünnepi szentmise következik a Keresztelő Szent János plébániatemplomban.
Délben a Vársétányon álló fejedelem-szobornál koszorúzásra és ünnepi műsorra kerül sor. A délutáni programok között borkóstoló és felolvasás várja az érdeklődőket a Studium HUB-ban, míg 18 órától gálaműsor kezdődik a Maros Művészegyüttes kövesdombi termében. A folklórműsorban fellép a Bekecs Táncszínház, a Szászcsávási Dalárda, Vajas Evelin és a Tokos Zenekar, akik Dél-Alföldi, kibédi, tyukodi, mezőségi, szilágysági és kalotaszegi táncokat mutatnak be, valamint Rákóczi nótákat és szováti népdalokat adnak elő. Az estét 20 órától táncház zárja az Erdélyi Hagyományok Háza Bartók Béla termében, a Műhely banda és a Szászcsávási Dalárda zenéjére.
Kiemelt programpontként 17 órától dr. Tamási Zsolt történész Rákóczi és Marosvásárhely címmel tart előadást, amelyben a fejedelem vásárhelyi kötődéseit, a város szerepét a szabadságharc idején és a fejedelemmé választás folyamatát mutatja be a jezsuita rend korabeli feljegyzései alapján.
A rendezvényt az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány, a Rákóczi Szövetség, az EMKE Maros, a Maros Művészegyüttes, az MCC – Marosvásárhely, a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum és a Studium Prospero Alapítvány közösen szervezi.
A belépés díjmentes, és az alapítvány adományokat is szívesen fogad a programok támogatására.

