Egy bizottság felállítását rendelte el a Maros Megyei Rendőrfőkapitányság vezetősége, hogy ellenőrizze a rendőrök túlóráit az Emil Gânj keresése során végzett műveletekben. A döntés a rendőrök szakszervezetének, az Europol Szakszervezetnek a bejelentése nyomán született, amely szerint a több ezer ledolgozott órát nem megfelelően dokumentálták és nem fizették ki.
A probléma már korábban is felmerült: a szakszervezet többször jelezte, hogy a rendőrök nem kapják meg teljes körűen a túlórákért járó kompenzációt, és a szolgálati beosztások gyakran nem veszik figyelembe a pihenőidő biztosítását. Ezúttal az ügyet a Maros megyei alprefektus is megismerhette, akihez részletesen bemutatták a túlórák elszámolásával kapcsolatos hiányosságokat, valamint azt, hogy egyes járőröknek akár több száz négyzetkilométernyi területet kell felügyelniük.
A rendőrség vezetése közleményében hangsúlyozta, hogy minden esetben a jogszabályoknak megfelelően szervezik a munkarendet, és biztosítják a munkavállalói jogok érvényesülését. A felállított bizottság minden rendőr esetét egyenként vizsgálja felül, hogy a túlórákat megfelelően elismerjék és kompenzálják. Továbbá a rendőrség rendszeres egyeztetéseket folytat a szakszervezetekkel, hogy a felmerülő problémákra közösen találjanak megoldást.
Az ügyben kiemelendő, hogy Emil Gânj keresésére éjjel-nappal nagy erőkkel mozdultak ki a rendőrök, miután a gyanúsított megölte volt élettársát, majd felgyújtotta a nő otthonát. A gyanúsítottat egyébként máig nem sikerült kézre keríteni.

