KörnyezetvédelemKözéletMegyeSzociálisTársadalom

A parlagi sas lett 2026 veszélyeztetett faja a Milvus Csoportnál

A természetvédelmi munkát végző Milvus Csoport bejelentette, hogy 2026-ban a parlagi sast állítja figyelmének középpontjába, és az év veszélyeztetett fajává nyilvánította a nagyméretű ragadozómadarat. A döntés célja, hogy felhívja a figyelmet a faj sérülékeny helyzetére, valamint a megőrzéséhez szükséges konkrét lépésekre.

A parlagi sas egykor a térség jellegzetes madara volt, ma azonban élőhelyeinek zsugorodása és az emberi tevékenységek miatt egyre ritkább. A faj számára különösen fontosak az idős, nagy fák, amelyek alkalmasak fészekrakásra, valamint a mozaikos mezőgazdasági táj, ahol elegendő táplálékot talál. A költőhelyek eltűnése, a mérgezések, az elektromos vezetékek okozta áramütések és az intenzív mezőgazdaság mind hozzájárultak az állomány csökkenéséhez.

A szakemberek szerint a faj romániai helyzete továbbra is törékeny: a költőpárok száma alacsony, ezért minden ismert revír kiemelt figyelmet kap. A következő időszakban terepi felméréseket végeznek, hogy pontosabb képet kapjanak az állományról, azonosítsák a fészkeket, és nyomon kövessék a költések sikerét.

A tervek között szerepel mesterséges fészkek kihelyezése, a meglévők megerősítése, valamint olyan fák ültetése is, amelyek hosszabb távon alkalmas költőhelyet biztosíthatnak. A szakemberek szerint ezek az intézkedések kulcsfontosságúak ahhoz, hogy a faj tartósan megvesse a lábát az országban.

Az elmúlt években már láthatók biztató jelek: egyre több revírben figyeltek meg parlagi sast, és sikeres költésekre is volt példa. Ugyanakkor a populáció még mindig sérülékeny, ezért a természetvédők hangsúlyozzák: a faj fennmaradása hosszú távú, következetes munkát és társadalmi támogatást igényel.

Kapcsolódó

Hétfőn szünetel a vízszolgáltatás

Pápay Kamilla

Bővítik és korszerűsítik a tüdőgyógyászati klinikát

Rigmányi Eszter

Lakossági konzultációt tartanak a városi zaj csökkentéséről

Rigmányi Eszter

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek