Kertész Imre nyomdokain haladva ismét magyar szerzőt ismertek el az irodalmi Nobel-díjjal: Krasznahorkai László kapta a rangos elismerést „az apokaliptikus rémület közepette a művészet erejét megerősítő, lenyűgöző és látomásos életművéért”. A 71 éves gyulai születésű író első műve, a 1977-ben megjelent Tebenned hittem, már jelezte kivételes nyelvi érzékét és a világ rendezetlensége iránti figyelmét, amely végigkíséri egész életművét.
A Sátántangó című, 1985-ben kiadott regényében Krasznahorkai részletező, szinte dokumentarista módon ragadja meg a mindennapok és a világ szellemi hanyatlásának apró mozzanatait, a dohánymorzsákon át a vadlibák érkezéséig, hangsúlyozva, hogy a jelentéktelennek tűnő részletek figyelmen kívül hagyása a kaotikus világban való elveszettséget eredményezheti. A regényt Tarr Béla filmesítette meg 1994-ben, megteremtve ezzel a szerző és a rendező hosszú távú, kreatív együttműködését.
Krasznahorkai életműve a világ rendezetlenségének, az emberi szorongásoknak és az értelem keresésének kérdéseit boncolgatja. Művei közé tartozik Az ellenállás melankóliája (1989), a Háború és háború (1999), a Báró Wenckheim hazatér (2016) és a legutóbbi, 2024-es Zsömle odavan. Mondatai hosszú, zenei ritmusú, metafizikus kifejezőerővel bírnak, így a groteszk tablók és apokaliptikus látomások mellett lírai érzékenységet és plasztikus látásmódot is közvetítenek.
A Svéd Akadémia bejelentése szerint Krasznahorkai „látnoki erejű műveiért” részesült a díjban, amelyek az apokaliptikus rémület közepette is képesek megmutatni a művészet erejét. Magyarországon kívül hosszabb időt töltött Németországban, Franciaországban, Olaszországban, Görögországban, az Egyesült Államokban és Kelet-Ázsiában, élményei pedig több művében is visszaköszönnek.
Az irodalmi Nobel-díjat a hagyományok szerint december 10-én adják át, a kitüntetéshez járó aranyérem és okmány mellett 11 millió svéd korona támogatás is jár. Krasznahorkai elismerése újabb jelentős mérföldkő a magyar irodalom számára, és tovább erősíti a nemzetközi jelenlétét