KözéletKözigazgatásMegyeSzabadidőSzínes

Több mint 700 kutyás versenyző érkezik Marosvásárhelyre a Dracula Dog Show-ra

Marosvásárhely idén ismét a kutyabarátok és tenyésztők találkozóhelyévé válik, hiszen szeptember 12. és 14. között rendezik meg a Dracula Dog Show huszadik kiadását.

A rangos nemzetközi rendezvénynek a Víkendtelep ad otthont, ahol a résztvevők három nap alatt három országos és három nemzetközi kiállításon mérhetik össze kutyáik tudását és szépségét.

A szervezők tájékoztatása szerint az eseményre több mint 700 nevező érkezik, köztük a legkülönbözőbb fajtájú kutyák, hogy a bajnoki címekért versenyezzenek. A résztvevők több mint 30 országból érkeznek, a kínai és latin-amerikai indulók mellett Európa szinte minden részéről képviseltetik magukat.

A rendezvény látogatói számára is számos program áll rendelkezésre: a Víkendtelep területére belépőjegyet kell fizetni, itt a versenyek izgalmai mellett bemutatókat és kiegészítő programokat is kínálnak a szervezők. A Várnál tartandó díjkiosztóra viszont a belépés ingyenes, így bárki megtekintheti a győztesek ünneplését és a legszebb kutyák bemutatóját.

Kapcsolódó

Kinyílt az első bazsarózsa a mezőzáhi rezervátumban

Rigmányi Eszter

Elindult a közönségszavazás: Maros megye is esélyes a 2026-os Év úti célja címre

Rigmányi Eszter

Csalók hálójában: nő az online visszaélések száma az ünnep alatt

Rigmányi Eszter

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek