KözéletKözigazgatásKözleményTársadalom

Sok még a teendő, de jó úton járnak: utasok véleménye a városi közlekedésről

Történetében először, a városi Közszállítási Vállalat idén tavasszal nagyszabású utaselégedettségi kutatást indított, amelyben több mint 1800 utas értékelte a szolgáltatások minőségét.

„Köszönettel tartozunk azoknak, akik kitöltötték a kérdőívünket és visszajelzést adtak.”

Az eredmények részletes képet adnak a tömegközlekedés jelenlegi helyzetéről és a fejlesztések szükséges irányairól.

Tíz utasból 8 naponta vagy hetente többször az autóbuszt választja

A felmérés egyik legmeghatározóbb adata, hogy a válaszadók 84%-a rendszeresen – naponta vagy hetente többször – utazik buszon. Összevetve a jegyeladások folyamatosan növekvő számával ez azt is jelenti, hogy az utazóközönség rendszeresen használja, az emberek a munkába járáskor, iskolába menetelnél, de alkalmi utazások esetében is számítanak a szolgáltatásra.

„Ez nem csak nagy felelősség, de megerősít abban meggyőződésünkben is, hogy a városi közlekedés nem opció, hanem létfontosságú szolgáltatás tízezrek számára.”

Vegyes értékelések, érthető elvárások

Az általános utazási élményt illetően az utasok 43%-a nyilatkozott elégedetten, további 33% semlegesnek értékelte tapasztalatait. Minden negyedik utas (24%) fejezte ki elégedetlenségét. A feladat elsősorban az, hogy az utóbbiak arányát csökkentsék, a magukat semleges kategóriába sorolókat pedig az elégedettség irányába mozdítsák el.

Ebben a részletes értékelések segítenek, amely adatok területenként eltérő képet mutatnak. A biztonsággal az utasok 56%-a elégedett, hasonlóan pozitív a megítélés a járművek tisztasága (55%) és a sofőrök viselkedése (56%) kapcsán. Ezek a számok azt mutatják, hogy az alapvető szolgáltatási elemek megfelelő szinten működnek.

A várakozás jelenti a legnagyobb kihívást

A legproblematikusabb terület egyértelműen a várakozási idő: az utasok 46%-a elégedetlen ezzel, és csak minden negyedik utas (25%) értékeli pozitívan ezt. Ez magyarázza, miért jelenik meg gyakran panaszként a járatok ritkasága és a kiszámíthatatlan érkezési idők.

Az útvonalhálózat és lefedettség szintén fejlesztésre szorul: az utasok 32%-a elégedetlen a jelenlegi kínálattal, míg csak 42% értékeli elfogadhatónak vagy jónak.

Mit szeretnének az utasok?

A fejlesztési igényeket firtató kérdésre adott válaszok egyértelmű prioritási sorrendet mutatnak. A válaszadók mintegy 40%-a több útvonalat szeretne, csaknem 20%-uk gyakoribb járatokat. Ezután következik az alacsonyabb árak (11%) és a fokozott biztonság (9%) iránti igény.

Érdekes, hogy a járművek tisztasága (7%) viszonylag kevés említést kapott fejlesztési területként, aminek örülnek, összhangban van a mindennapi törekvésekkel, hogy tiszta környezetet biztosítsanak az utasaiknak.

Forgalmi adatok tanulságai

A felmérésből kirajzolódnak a város főbb közlekedési útvonalaival kapcsolatos igények is. A Tudor lakónegyed a legforgalmasabb kiindulópont (29% említi), míg a központ a legnépszerűbb célpont (30%). Az 1989 december 22 út szintén jelentős szerepet játszik mindkét irányban. A másik jelentős kiindulópont a Kövesdomb: a válaszolók mintegy 16%-a innen utazik, de csak 8% választja fő célpontnak.

Kevésbé intenzív, de stabil forgalom jellemzi az Egyesülés negyedet és Meggyesfalvát, míg az Ady negyed és a Kárpátok sétánya területe alulreprezentált a forgalomban.

Konkrét válaszok konkrét problémákra

Jó hír, hogy azokon a területeken, amelyek kapcsán az utasok változásokat remélnek, már folyamatban vannak az uniós forrásból finanszírozott városi fejlesztések. A valós idejű utastájékoztatási rendszert mi is használhatjuk majd, amint a város befejezi a buszmegállók korszerűsítését, elkészíti az új végállomásokat és üzembe helyezi a digitális jegyértékesítési rendszert az európai uniós pályázati feltételeknek megfelelően.

Az útvonalhálózat bővítésében a város segítségére kívánnak lenni. Jelenleg egy 6 évvel ezelőtt megkötött szerződés alapján dolgoznak, ami megszabta az útvonalakat és csak minimális szabadságot ad az ettől való eltérésre. Küszöbön áll a városi járatoknak a szomszédos településekre való kiterjesztése, ez pedig nem csak új utasokat hozhat, de lehetőséget ad az egész hálózat újragondolására is. Mindez a jelenleg alulkiszolgált területek lakóit is jobban bekapcsolja a városi közlekedési hálózatba.

A döntés azonban a megrendelőé. Eddig a város volt egyedül, aki megszabta, hogy hova és mikor menjenek az autóbuszok, ebben a helyzetben pedig egy a szomszédos településekkel közösen létrehozott egyesület lesz a megrendelő.

A panaszkezelési rendszer korszerűsítése szintén folyamatban van, hogy gyorsabban lehessen reagálni az utasok visszajelzéseire.

Építő párbeszéd folytatódik

A felmérést nem egyszeri akciónak szánták, hanem egy folyamatos párbeszéd részeként képzelték el az utasokkal. A részletes eredmények nyilvánossá tétele és a konkrét fejlesztési tervek ismertetése azt a célt szolgálja, hogy az utasok lássák: véleményük számít és hatást gyakorol a szolgáltatások alakítására. Amint sikerült az első nagyobb változtatásokat véghez vinni, a felmérést újra el fogják végezni, hogy az utasok visszajelzését kérjék.

 

(X)

Kapcsolódó

Fokozódik a hajsza Gânj Emil után – a rendőrség helikopterekkel is kutatja az erdős vidéket

Rigmányi Eszter

Drámai mentés Marosvásárhelyen: 12 éves fiú esett egy 4 méteres aknába

Rigmányi Eszter

Búcsú a felesleges köröknek – egyszerűsödik az ügyintézés

Rigmányi Eszter

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek