KözéletKözigazgatásSzabadidő

Több móka a gyerekeknek: négy új játszótér épül Marosvásárhelyen

Marosvásárhely négy új, modern játszótér kialakításával és felújításával gazdagodik a közeljövőben. A városi tanács jóváhagyta a terveket, amelyek célja, hogy a gyerekek és családjaik számára biztonságos, korszerű és vonzó játszóhelyeket hozzanak létre.

Az új játszóterek olyan modern felszereléseket kapnak, mint játszóvár, hinták, körhinta, ugráló trambulin, valamint napenergiával működő padok és napelemes világítás. A talajburkolat rugalmas és biztonságos lesz, hogy a legkisebbek is gondtalanul játszhassanak.

A beruházás négy helyszínen valósul meg: a Dózsa György utcában, a Szorgalom utcában, a Szucsáva utcában és a Páring utcában, amelyek mérete és költségvetése változó, de mindegyik kivitelezése várhatóan egy hónapot vesz majd igénybe. A legnagyobb játszótér a Páring utcában épül, ahol több mint 2000 négyzetméteren várják majd a családokat.

Kapcsolódó

Fokozódik a hajsza Gânj Emil után – a rendőrség helikopterekkel is kutatja az erdős vidéket

Rigmányi Eszter

Drámai mentés Marosvásárhelyen: 12 éves fiú esett egy 4 méteres aknába

Rigmányi Eszter

Búcsú a felesleges köröknek – egyszerűsödik az ügyintézés

Rigmányi Eszter

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek