Évente több, mint 20 000 látogató érkezik az ország minden részéről, hogy a virágzó levendulák között sétálva magukba szívják annak nyugtató illatát a mezőmadarasi levendulamezőn.
Az idei levendulafesztivál három hétig, azaz július 13-ig, reggel 9 és 21 óra között 10 különleges fotódekorációval, levendulás termékek standjaival, levendulás kávéval, csokoládéval, szörpökkel, fagyival és sok más finomsággal, valamint profi fotózással várják a látogatókat.
A helyszínen vannak ételstandok, de piknikkosarat is vihetünk magunkkal, illetve a házi kedvenceket sem kell otthon hagyni, bár a szervezők azt kérik, hogy a négylábúakat ölben tartsuk.
A parkolótól a mezőig tartó úton több pihenő (pad és sátor) valamint kedves üzeneteket tartalmazó táblácskák segítenek, hogy felérjünk a tetőre. A 12 éven felülieknek a belépőjegy ára tartalmazza a parkolást és egy levendulacsokrot, de van lehetőség sátorozni is.
Amennyiben kipróbáltuk az illatozó levendulák között található pihenőket, és sikerült készíteni olyan képet, amit szívesen eltennénk, a helyszínen bekeretezve, vagy hűtőmágnesként is előhívathatjuk.







