Már csak 10 nap van hátra, és Marosvásárhely megtelik élettel a városnapok keretében!
Idén 28. alkalommal szervezi meg a Polgármesteri Hivatal a városnapokat. Marosvásárhelyi Napok rengeteg felejthetetlen élményt ígér minden korosztálynak – legyen szó zenéről, kultúráról vagy szórakozásról.


A június többé nem csak a nyár első hónapja, hanem az öröm, a színek, a zene és a jókedv ideje is. Most együtt ünnepeljük Marosvásárhelyt – és legfőképp az itt élő embereket, akik igazán különlegessé teszik ezt a helyet.
– olvashatjuk az esemény Facebook oldalán.

Hétfőn délelőtt a Marosvásárhelyi Várban tartott sajtótájékoztatón megtudtuk, idén négy napos programsorozattal készül a város. Öt helyszínen zajlanak majd a programok, mégpedig a Rózsák Terén, a Marosvásárhelyi Várban, az Enescu utcában, a Győzelem téren és a Színház téren. A fesztiválon több mint 50 fellépő szórakoztatja majd a látogatókat, míg több mint 80 kézműves kínálja portékáit. A borsétány, a tűzijáték, valamint a várban rendezett elegáns koncertek is gazdagítják az ünnepi hangulatot. Emellett díszpolgárok és aranylakodalmas párok köszöntésére is sor kerül, és kilenc testvérváros delegációjával találkozhatunk, ami tovább erősíti Marosvásárhely nemzetközi kapcsolatait.
„Az egész város egy nagy ünnepi színpad lesz!”
– fogalmazott Kovács Mihály Levente alpolgármester.
A fesztivál fellépői között olyan neves művészek szerepelnek, mint Smiley, Delia, Andra, Wellhello, Demjén Ferenc, Matteo és Misha Miller.


