KözéletUncategorized

Parajdi sóbánya: az eddigi beavatkozásokkal sikerült csökkenteni a hirtelen beomlás kockázatát

A süllyedések továbbra is veszélyeztetik a parajdi sóbánya struktúráját, de az eddigi beavatkozásokkal sikerült csökkenteni a hirtelen beomlás kockázatát – közölte a gazdasági miniszter.

Az Agerpres jelentése szerint Bogdan Ivan gazdsági miniszter szombaton ismét a helyszínen tájékozódott az elárasztott parajdi sóbánya környékén zajló munkálatok menetéről.

Facebook-bejegyzésében hangsúlyozta, hogy az eddigi biztonsági intézkedések – a Korond-patak ideiglenes elterelésétől kezdve az állandó geológiai megfigyelésig – valamennyi szakértő szerint helyesek és szükségesek voltak. Rámutatott arra is, hogy továbbra is nagyon összetett a helyzet Parajdon, ezért ‘felületes megoldásoknak’ nincs helyük. Hozzátette, személyesen akart meggyőződni arról, hogy a munkálatokban érintett valamennyi intézmény felvállalja a rá háruló döntéseket, bármennyire is nehezek legyenek. „A közösség és a bánya alkalmazottainak biztonsága mindennél fontosabb” –  szögezte le.

A tárcavezető felkereste a kockázati övezetet is, ahol a patakelterelési munkálatok zajlanak, és beszámolója szerint elégedett ezek menetével.

„A technikai csapatok a helyszínen maradnak, amíg minden döntést gyakorlatba ültetnek. Valamennyi döntést a szakértőkkel való egyeztetés előz meg” – tette hozzá.

A tárcavezető bejegyzésében emlékeztetett, hogy pénteken megjelent a Hivatalos Közlönyben a két miniszteri rendelet a parajdi bányakatasztrófa károsultjainak megítélt 200 millió lejes, illetve az idegenforgalmi vállalkozásokat működtetőknek szánt összesen 100 millió lejes állami támogatásról.

Kapcsolódó

Tíz éves a Local Farmers’ Market

Pápay Kamilla

Idén elkészül a Park Szálló melletti mélygarázs, körvonalazódik a Maros-híd is

Rigmányi Eszter

2026-os adók: a számok, amelyek a zsebünkbe nyúlnak

Rigmányi Eszter

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek