EgészségügyKözéletMegye

Újszülöttek számára épül intenzívterápiás klinika Marosvásárhelyen

Marosvásárhelyen megkezdődött az új intenzívterápiás klinika építése, amelyet kifejezetten újszülöttek számára jön létre – jelentette be az építtető, a Cristi Vasiliu Románia Egyesület. A létesítmény a Maros Megyei Sürgősségi Kórház belső udvarában kap helyet, és egy fedett folyosóval kapcsolódik majd a főépülethez.

Már megérkeztek az első munkagépek. Első lépésként a vezetékeket telepítik át, hogy biztonságos körülmények között végezhessék az ásásokat. Az építkezés szakaszokban zajlik, az épület háromemeletes lesz. Az új részlegen 27, teljesen felszerelt egyágyas kórtermet alakítanak ki, ahol a legsúlyosabb állapotú újszülöttek személyre szabott ellátásban részesülhetnek – mondta Delia Vasiliu, az egyesület elnöke.

A klinika felépítése mintegy 8 millió euróba kerül, ebből eddig kétmillió eurót sikerült összegyűjteni. A projektet bárki támogathatja: a CRESC szót kell elküldeni a 8845-ös számra, ezzel havi 2 euróval járulhatnak hozzá a kezdeményezéshez.

 A kezdeményezők reményei szerint a klinika már az év végéig elkészülhet.

Kapcsolódó

Fokozódik a hajsza Gânj Emil után – a rendőrség helikopterekkel is kutatja az erdős vidéket

Rigmányi Eszter

Drámai mentés Marosvásárhelyen: 12 éves fiú esett egy 4 méteres aknába

Rigmányi Eszter

Búcsú a felesleges köröknek – egyszerűsödik az ügyintézés

Rigmányi Eszter

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek