A Maros Megyei Tanács támogatásával, napelempark kiépítésére pályázik a marosvásárhelyi repülőtér. Az uniós forrásokból megvalósítandó beruházáshoz szükséges területet a megyei önkormányzat már korábban megvásárolta és a légikikötő rendelkezésére bocsátotta.
Peti András, a marosvásárhelyi reptér igazgatója elmondta, a pályázati lehetőség meg van hirdetve, két hónap áll a rendelkezésre benyújtani a projektet és az elbírálást követően valószínűleg jövő év január-februárban sikerül majd megkötni a támogatási szerződést, és meghirdetni a közbeszerzési eljárást. Reményeik szerint jövő őszre el is készülhet a beruházás.
A napelempark kiépítését célzó pályázat összértéke mintegy 13,5 millió lej és a beruházás legfontosabb célja, hogy
a reptér tudja önerőből megtermelni a működéséhez szükséges villanyáramot.
Ez jelenleg két szempontból is kiemelt fontosságú: egyrészt üzembe helyezték az új, tágas utasterminált, illetve megtörténik az egyéb, új beruházások átvétele is, amelyek jelentősen megnövelik a reptér áramfogyasztását. Másrészt pedig jelenleg a reptér, mint közintézmény részesül az ársapka biztosította kedvezményben, azonban ez július 1-től valószínűleg meg fog szűnni, és amikor liberalizálódni fognak az árak, a reptér költségei jelentősen meg fognak növekedni – indokolta a beruházás szükségességét a reptér igazgatója. A vissza nem térítendő uniós forrásokból kiépítendő napelempark 2,1 MWh teljesítményű lesz, de ugyanakkor egy akkumulátor rendszer is kiépül, – 1 MWh teljesítményű akkumulátorról van szó-, ami azt jelenti, hogy, amikor nem termel majd áramot a fotóvoltaikus park, bizonyos időszakra akkor is biztosítva lesz a reptér áramszükséglete.

Peti András hangsúlyozta, a Maros Megyei Tanács minden téren támogatta őket a pályázati lehetőség kiaknázásában, a beruházás megvalósításához egy három hektáros területre van szükség, amit a megyei önkormányzat már korábban megvásárolt és átadta azt a reptér ügykezelésébe. Emellett az április végi tanácsülésen elfogadták a beruházás megvalósíthatósági tanulmányát, valamint a pénzügyi-műszaki mutatókat, ugyanakkor a nem elszámolható költségek fedezését is felvállalta a megyei önkormányzat.
Az igazgató megjegyezte, a napelemparkot a kifutótól távol alakítják ki, hogy az ne jelentsen akadályt a jövendőbeli fejlesztési tervnek, egy esetleges terjeszkedés esetében.
Jó hír, hogy Peti András szerint már birtokba vehetik az utasok az új, tágas terminált, úgymond próbaüzemmódban, a cél ugyanis az volt, hogy a nyári csúcsidőszakban már korszerű körülmények fogadják az utasokat a marosvásárhelyi reptéren.
A kibővített utasterminálnak köszönhetően jelentősen megnő a vásárhelyi légikikötő kapacitása, egyszerre négy repülőgépnyi utast tudnak kényelmesen kiszolgálni.
(X)


