KörnyezetvédelemKözéletTársadalom

Víz alatt a parajdi sóbánya turisztikai szintje, de van remény a megmentésére

Elérte a víz a parajdi sóbánya turisztikai szintjét, az ár már az ott működő föld alatti éttermet is veszélyezteti – közölte Nyágrus László, Parajd polgármestere.

Délelőtt a víz elérte a Telegdy-bányarészt is, amely korábban borospinceként működött.

A térségben dolgozó szakemberek szerint bár a helyszín továbbra is életveszélyes, a bánya megmenthető. Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának elnöke arról tájékoztatott, hogy csökkent a Korond-patak vízhozama, ami reményt ad a helyreállításra. A következő napokban új technológiai megoldásokat vizsgálnak a szakértők.

Fotó: Székelyföld online

Eközben széleskörű társadalmi összefogás alakult ki a krízishelyzet kezelésére. Bíró Barna Botond köszönetet mondott mindazoknak, akik segíteni szeretnének:

nemcsak a helyi közösség tagjai, hanem elszármazott turisztikai szakemberek és a Magyar Turisztikai Ügynökség is támogatást ajánlott fel.

A helyreállítás célja nemcsak a mostani válság kezelése, hanem hosszú távon a turizmus újraindítása és megerősítése. A hatóságok emellett dolgoznak egy kormányhatározaton is, amely lehetővé tenné a központi támogatás megítélését a kármentésre.

Kapcsolódó

Tűzbiztonság: a gyerekeket is kell nevelni

Rigmányi Eszter

Afrikai sertéspestis: szigorú intézkedéseket vezettek be Maros megye egyik vadászterületén

Rigmányi Eszter

Rendkívüli zongorakoncert a magyar kultúra napja alkalmából

Pápay Kamilla

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek