Közélet

Megállás nélkül szivattyúzzák a vizet Parajdon

Folytatódnak a szivattyúzási munkálatok a parajdi sóbányánál, ahol a hét eleji esőzések miatt jelentősen megnőtt a vízszint. A helyszínen több mint 130 szakember dolgozik.

A Hargita megyei katasztrófavédelem közleménye szerint egyeztetést tartottak a bánya székhelyén, ahol az érintett intézmények – köztük a sóbánya, a vízügyi hatóságok és a katasztrófavédelem – képviselői áttekintették az eddigi munkálatokat és a további lépéseket. Megállapították, hogy az eredetileg javasolt megoldás egy része a terepviszonyok miatt nem kivitelezhető. Ugyanakkor nagy kapacitású szivattyúkat szereltek fel a vízszint csökkentésére.

Így ömlik be a víz a parajdi sóbányába. 🎥 Forrás: Kolozsvári Rádió

A munkálatok során három vízügyi igazgatóság biztosít nagy teljesítményű motorszivattyúkat, és nyolc továbbit a katasztrófavédelem különböző megyei egységei vitték a helyszínre. Emellett több nehézgép is bevetésen van: markolók, buldózer, traktorok és tíz teherautó segíti a víz és a hordalék eltávolítását.

Szombaton folytatják a terület megtisztítását, amíg ezt nem sikerül elérni, a bányából nem kezdik meg a víz kiemelését. A szakemberek jelenleg a legmegfelelőbb eljárást keresik a víz biztonságos eltávolítására.

Kiegészítő megoldásként egy új elvezetési útvonal kialakítását is megpróbálták az erdőn keresztül, ám a terepfelmérés során kiderült, hogy a sóképződmények morfológiája nem teszi ezt lehetővé.

A helyszíni egyeztetésen jelen volt a Hargita megyei prefektus, a vízügyi igazgatóság vezetői, a katasztrófavédelem képviselői, valamint a sóbánya műszaki irányítása is. Az illetékesek úgy vélik, a jelenlegi emberi és technikai erőforrás elegendő, de szükség esetén készek további kapacitásokat mozgósítani. Hangsúlyozzák továbbá, hogy hosszú távon csak egy nagyobb beruházás garantálhatja a térség és a bánya biztonságát, ennek mielőbbi elindítása elengedhetetlen.

Kapcsolódó

Elnökválasztás-exit poll: Nicușor Dan – 54,9%, George Simion – 45,1%

Szász Cs. Emese

Átlagos részvétel az erdélyi megyékben az elnökválasztás második fordulóján

Szász Cs. Emese

Hét órai adatok: meghaladta az 50 százalékot a részvétel Maros megyében

Szász Cs. Emese

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek