KözéletNagyvilágSzínes

XIV. Leó néven új pápát választottak a Vatikánban

Robert Francis Prevostot választották meg az új pápának csütörtök délután a Vatikánban, ezzel lezárult a Sede vacante, azaz az egyházfő nélküli időszak. Az amerikai születésű bíboros XIV. Leó néven lép hivatalba.

Prevost 1955-ben született Chicagóban, teológiai tanulmányait is ott végezte. A Szent Ágoston-rend tagjaként Rómában tanult tovább, majd 1982-es pappá szentelése után Peruban szolgált. 2015-ben püspök, 2023-ban bíboros lett, majd a Püspöki Dikasztérium prefektusaként kulcsszerepet kapott az egyházi vezetők kinevezésében.

A konklávé 133 bíboros részvételével zajlott, három sikertelen szavazási forduló után negyedszerre ért véget sikerrel. A fehér füst csütörtök este hat után jelezte az új pápa megválasztását.

Első nyilvános megjelenésekor a Szent Péter-bazilika erkélyéről a következő szavakkal köszöntötte a híveket: „Béke legyen veletek”. Beszédében hangsúlyozta a béke, az egység és a párbeszéd fontosságát, valamint tisztelettel emlékezett elődjére, Ferenc pápára, bátorítva a híveket, hogy félelem nélkül haladjanak előre.

Kapcsolódó

Elnökválasztás-exit poll: Nicușor Dan – 54,9%, George Simion – 45,1%

Szász Cs. Emese

Átlagos részvétel az erdélyi megyékben az elnökválasztás második fordulóján

Szász Cs. Emese

Hét órai adatok: meghaladta az 50 százalékot a részvétel Maros megyében

Szász Cs. Emese

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek