KözéletMegye

300 kilós medvét fogtak el Segesváron – a polgármester jogszabály-módosítást sürget

Segesváron sikerült befogni azt a medvét, amely rendszeresen besétált az Andrei Mureșanu lakónegyedbe. A 300 kg-os állatot egy szakemberekből álló beavatkozó csapat szállította el. A barnamedvét altatólövedékkel sikerült ártalmatlanítani, majd egy erre kijelölt vadászterületre helyezték át – jóval távolabb az emberi lakókörnyezettől.

 A beavatkozáson személyesen részt vett Ioan Iulian Sîrbu, Segesvár polgármestere is, aki hangsúlyozta: sürgős változásokra van szükség a nagyvadak (különösen a barna medvék) emberi lakóövezetekben történő megjelenésére adott válaszlépések jogi szabályozásában. Jelenleg ugyanis a törvény szerint a polgármester feladata az ilyen akciók összehangolása – egy állatorvos és a vadászati alap kezelőjének közreműködésével, a korábban megkötött szerződések alapján.

 „Szerencsére senki sem sérült meg, mindenki biztonságban van – beleértve az állatot is”

– nyilatkozta a polgármester. A medvét ugyanabban a vadászati alapban helyezték el, de jóval messzebb a lakott területtől.

 A városvezető hozzátette: „Egy közel 300 kilós vadállatot, amely ösztönösen a túlélésre törekszik, nem könnyű elfogni. Ez egy kockázatos, feszült művelet volt, amely most kizárólag egy engedélyezett csapda segítségével vált lehetővé. A jövőben viszont szeretném, ha lenne egy olyan törvény, amely mindenekelőtt az emberek – legyen szó beavatkozó állatorvosról vagy egy békés lakosról – védelmét biztosítaná ilyen helyzetekben” – közölte Ioan Iulian Sîrbu.

Kapcsolódó

Elnökválasztás-exit poll: Nicușor Dan – 54,9%, George Simion – 45,1%

Szász Cs. Emese

Átlagos részvétel az erdélyi megyékben az elnökválasztás második fordulóján

Szász Cs. Emese

Hét órai adatok: meghaladta az 50 százalékot a részvétel Maros megyében

Szász Cs. Emese

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek