Idén is folytatódik az Euro200 elnevezésű számítógép-vásárlási program – jelentette be nemrég az oktatási minisztérium. A program keretében az állam 200 eurónak megfelelő lejjel támogatja az iskolásokat és a 26 évesnél fiatalabb egyetemi hallgatókat, hogy számítógépet vásárolhassanak.
A szaktárca közleménye szerint a támogatás május 16-ig igényelhető és azok a diákok részesülhetnek benne, akiknek családjában az egy főre eső havi bruttó jövedelem nem haladja meg az 500 lejt.
Tavaly országos viszonylatban több mint 1900 diáknak hagyta jóvá a minisztérium a támogatást, Maros megyében pedig több mint 150 gyerek részesült 200 euró értékű számítógépvásárlási támogatásban.
A támogatási kérelem benyújtásához a következő iratokra van szükség:
- típuskérvény;
- a pályázó személyazonossági igazolványa (eredeti és fénymásolat);
- születési anyakönyvi kivonat és a családtagok személyazonossági igazolványa (eredeti és fénymásolat);
- testvérek tanulói jogviszonyának/ hallgatói jogviszonyának igazolása;
- a családtagok állandó bruttó jövedelméről szóló igazolások az igénylés benyújtását megelőző hónapra (eredeti);
- saját felelősségre tett nyilatkozat arról, hogy a családban az egy főre eső havi bruttó jövedelem nem haladja meg a törvény által előírt összeget, és a család rendelkezik a számítógép megvásárlásához szükséges árkülönbözettel;
- az oktatási intézmény által kiállított igazolás, amely tartalmazza a diák támogatási kérelmet megelőző tanévben elért tanulmányi átlagát (az első osztályos tanulók kivételével);
- az oktatási intézmény által kiállított igazolás, amely tartalmazza a támogatási kérelem benyújtását megelőző tanévben jegyzett igazolatlan hiányzások számát (az első osztályos tanulók kivételével);
- az egyetemi hallgatók esetében a kar részéről kiállított igazolás, amelyből kiderül, hogy az igénylés leadását megelőző egyetemi tanévben a hallgató legalább 45 kreditpontot teljesített (az I. éves hallgatók kivételével).
Az oktatási minisztérium legkésőbb június 20-án teszi közzé a kedvezményezettek listáját, amelyet június 27-én valamennyi iskolában kifüggesztenek. Óvásokat benyújtani július 1–4. között lehet, a végső listát július 14-én teszik közzé.