KözéletTársadalom

Bár megemelték a díjakat, a lakosság nem fizet többet a szemétszállításért

Bár a hulladék elszállítását, valamint az utcák takarítását végző cégek kérésére a marosvásárhelyi tanács megszavazta ezen szolgáltatások árának az emelését, a szemétszállítási díj, amit a lakosság fizet, nem módosul – szögezi le közleményében a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal.

A hulladék elszállításával megbízott szolgáltató az ECOLECT Közösségi Fejlesztési Társulás felé továbbította az áremelésre vonatkozó igényeit, amelyek a szerződéses előírásokon, jogszabályi változásokon és a hulladéklerakó infrastruktúrában – különösen a Maros megyei integrált hulladékgazdálkodási rendszerben– bekövetkezett változásokon alapulnak. A szemétszállítást, valamint az utcai takarítást végző cégek a díjak emelését kérték, arra hivatkozva, hogy az elmúlt évben jelentősen nőttek a kiadásaik.

A marosvásárhelyi tanács csütörtöki ülésén jóvá is hagyta az összegek módosítását, azzal a feltétellel, hogy sem a magánszemélyeknek, sem pedig cégeknek nem kell többet fizetniük a díjak emelése nyomán, a különbözetet a város fedezi.

A tanácsülésen módosították a városi utcák seprésére, mosására, permetezésére és karbantartására, az állattetemek elszállítására, valamint a hóeltakarítási munkálatokra vonatkozó szerződésekben foglalt díjszabásokat is. A szolgáltatást a Sylevy Cleaning Kft. végzi Marosvásárhelyen.

– Bár a szolgáltatók új díjakat alkalmaznak a különféle hulladékok (száraz, nedves, nagyméretű, textil vagy veszélyes hulladék) gyűjtésére és szállítására, a szemétszállítási adó változatlan marad a háztartások és a cégek számára egyaránt – hangsúlyozzák a közleményben. Jelenleg a marosvásárhelyiek személyenként közel 18 lej havi szemétdíjat fizetnek.

Kapcsolódó

Román-török cégtársulás építi a Nyárádszereda–Sóvárad sztrádaszakaszt

Rigmányi Eszter

Éjszakázz a múzeumokban!

Minden eddiginél tisztább vízzel rajtol a szezon a Víkendtelepen

Rigmányi Eszter

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek