AjánlóKözéletTársadalom

Névadóját ünnepli Erdőszentgyörgy – színes programok várják a családokat a Rhédey-kastély udvarán

Gyerekfoglalkozások, koncertek, táncszínházi előadások, kézműves vásár – többek között ezek a programok várják azokat, akik a hétvégén, április 26-27-én ellátogatnak az erdőszentgyörgyi Szent György napokra. A kétnapos rendezvénynek a Rhédey-kastély udvara ad otthont.

Az erdőszentgyörgyi önkormányzat immár huszonkilencedik alkalommal szervezi meg a település névadójának az ünnepét és idén is sikerült színes programkínálatot összeállítani, amelyben minden korosztály talál kedvére valót. A hagyományokhoz híven idén is látványos huszárébresztővel indul szombaton reggel 9 órakor a kétnapos rendezvénysorozat, a Württemberg Egyesület huszárai a parajdi fúvószenekar kíséretében járják végig a város utcáit, hogy az eseményre hívogassák a lakókat.

A Szent György napok idejére benépesül a Rhédey-kastély parkja, ahol szombaton 12 órától megnyitja kapuit a hagyományos kézművesvásár is, számos helyi és környékbeli kézműves, valamint termelő sorakoztatja fel a portékáit, többek között gyertyakészítő, fafaragó, varró- és szövőnő, valamint mézeskalács-készítő is.

A családok legkisebb tagjainak kézműves-foglalkozásokkal is kedveskednek a szervezők, szombaton a Szovátai Népi Játszóház szakembereinek a segítségével nemezelés, fonalbárány-, szélforgó- és sárkánykészítés lesz, vasárnap pedig fonalbabát lehet készíteni, illetve gyöngyfűzés és gyöngyhímzés is várja a gyerekeket. Szombaton 14 órakor a budapesti színtársulat a Ludas Matyi mesét adja elő, míg vasárnap A kiskakas gyémánt félkrajcárja című előadásra várják a családokat.

 

A szombat estét koncertek, majd tűzijáték zárja, színpadra lépnek Simó Annamária, majd Király Viktor show feat. Vírus Sipi, végül pedig a 3 Sud Est csapat.

Vasárnap több néptáncegyüttes is színpadra lép, 16.10-kor lép fel az erdőszentgyörgyi Százfonat Együttes, 16.30-kor a Boróka Néptáncegyüttes, majd 18.30-tól a Maros Művészegyüttes viszi színre a A márványföldből gyöngyvirágok című előadását.

Vasárnap este 21 órától szabadtéri filmvetítésre várják a családok apraját-nagyját, a Csongor és Tünde animációs filmet lehet megnézni.

Menyhárt Borbála

Fotó: Erdőszentgyörgyi Önkormányzat Facebook-oldala

Kapcsolódó

Elnökválasztás-exit poll: Nicușor Dan – 54,9%, George Simion – 45,1%

Szász Cs. Emese

Átlagos részvétel az erdélyi megyékben az elnökválasztás második fordulóján

Szász Cs. Emese

Hét órai adatok: meghaladta az 50 százalékot a részvétel Maros megyében

Szász Cs. Emese

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek