A fogyatékkal élő felnőtteket ellátó nagy kapacitású bentlakó-központok átszervezésének a befejezése érdekében több beruházást is belefoglalt az idei költségvetésbe a Maros Megyei Tanács. Ezek közül az egyik legjelentősebb projekt a nyárádremetei ellátó-központ kialakítása, az otthonnak helyet adó ingatlan külső és belső munkálataira 10,1 millió lejt különítettek el. Nyárádremetén a megyei tanács által erre a célra megvásárolt ingatlannál már dolgoznak, amint elkészül, ide költöztetik majd a mikházi ellátó-központban élő sérültek egy részét, ugyanis a törvény értelmében, a felnőtt sérülteket ellátó intézményekben a maximális létszám ötven fő lehet.
192,7 millió lejt különített el az idei költségvetésben a Maros Megyei Tanács az alárendeltségébe tartozó Maros Megyei Szociális és Gyermekjogvédelmi Igazgatóság számára.
A közel háromezer gondozottat ellátó és 1600 alkalmazottat foglalkoztató intézmény idén jelentősen nagyobb finanszírozásban részesült, mint tavaly.
A Maros megyei önkormányzat tudatosan döntött a költségvetés megnövelése mellett, ugyanis azt szerették volna, ha a szociális és gyermekjogvédelmi igazgatóság több pénzt fordíthatna fejlesztésekre, felújításokra – hangsúlyozta Péter Ferenc, a megyei tanács elnöke.
Crina Caliman, a Maros Megyei Szociális és Gyermekjogvédelmi Igazgatóság felnőtteket ellátó intézményekért felelős igazgató-helyettese elmondta, jelenleg 218, zömében szellemi fogyatékkal élő ellátottról gondoskodnak a mikházi neuropszichiátriai központban, azonban a törvény értelmében az igazgatóság köteles csökkenteni a létszámot. 2018-ban egy sürgősségi rendelet alapján módosult a vonatkozó törvény, az új szabályozások értelmében pedig egy ellátó-központban nem lehet több mint ötven bentlakó. Ekkor a megyei gyermekjogvédelmi igazgatóság egy átszervezési tervet dolgozott ki a Maros megyében lévő négy érintett központra vonatkozóan, ezt jóváhagyta az Országos Gyermekjogvédelmi Hatóság, majd a megyei önkormányzat is rábólintott. Ennek a folyamatnak a részeként történik a nyárádremetei beruházás is, a Maros megyei önkormányzat támogatásával.
A felnőtt-ellátásért felelős igazgató-helyettes rámutatott, a mikházi intézményben élő ellátottakat öt különböző helyszínre helyezik át, a Nyárádremetén épülő központ az egyik ezek közül. Amint elkészül, Mikházáról 48 ellátottat költöztetnek oda. A remetei épületet a Maros Megyei Tanács vásárolta meg 2O22-ben, és átadta a gyermekjogvédelmi igazgatóság ügykezelésébe. Felmérték, hogy milyen munkálatokra van szükség ahhoz, hogy az épület megfeleljen a követelményeknek és a beruházáshoz szükséges finanszírozást ugyancsak a megyei önkormányzat biztosítja – hangsúlyozta Crina Caliman. A határidő, ameddig a kivitelezőnek be kell fejeznie a munkát, december vége. A többi ellátott áthelyezésére is találtak már megoldást, többek között a mikházi rehabilitációs központ szomszédságában épült pavilonokba költöztetik őket.
(X)