2025. április 21-én, húsvéthétfőn, életének 89. évében meghalt Ferenc pápa. A katolikus egyházfő régóta küzdött súlyos betegséggel – közölte a Vatican News. Halálát Kevin Farrell bíboros jelentette be a Vatikán által kiadott közleményben. Azt mondta: „A bölcsesség a miénk:” Mint fogalmazott: „Kedves testvéreim, mély fájdalommal kell bejelentenem Ferenc szentatyánk halálát. Ma reggel 7 óra 35 perckor Ferenc római püspök visszatért az Atya házába. Egész életét az Úr és Egyháza szolgálatának szentelte.
Arra tanított minket, hogy hűséggel, bátorsággal és egyetemes szeretettel éljük meg az evangélium értékeit, különösen a legszegényebbek és a legelesettebbek javára Mérhetetlen hálával az Úr Jézus igaz tanítványaként mutatott példájáért Ferenc pápa lelkét az Egyetlen és Háromságos Isten végtelen irgalmas szeretetének ajánljuk
– fogalmazott a bíboros.