KözéletTársadalom

Ideiglenesen elköltözik a marosvásárhelyi útlevél- és gépjárműbeiratási osztály

A volt kémiai líceum épületébe költözik ideiglenesen a marosvásárhelyi útlevél- és gépjárműbeiratási osztály, ugyanis a jelenlegi székhely, a Kossuth utcai épület felújításra szorul – közölte mandátumának első sajtótájékoztatóján Barabási Antal-Szabolcs, Maros megye prefektusa.

A prefektus kifejtette, a jelenlegi, Kossuth utcai épület, ahol a marosvásárhelyi útlevél- és gépjárműbeiratási osztály működik, rossz állapotban van, régóta megérett a felújításra, másrészt pedig a parkolóhelyek hiánya folyamatosan bosszúságot okoz azoknak, akik ügyintézés végett keresik fel az intézményt.

Mint mondta, noha az új helyszín a város szélén van, a Dózsa György utcában lévő, egykori kémiai líceum épülete jó állapotban van, fel volt újítva, tágas helyiségek vannak benne, illetve fontos szempont, hogy az udvarán legalább ötven gépkocsi számára tudnak parkolóhelyet biztosítani és maga az épület is könnyen megközelíthető, a főút mentén van, előtte buszmegálló.

Barabási Antal-Szabolcs elmondta, reményeik szerint, már nyár elején sikerül átköltöztetni az útlevél- és gépjárműbeiratási osztályt az új helyszínre, ahol még van néhány dolog, amit meg kell oldani, többek között térfigyelő kamerákat kell szerelni az épületbe. A személyazonossági iratokat kibocsátó osztály, amely ugyancsak a Kossuth utcai épületben működik, egy másik helyszínre fog költözni – közölte a prefektus.

A Kossuth utcai épületet fel szeretnék újítani, ugyanakkor bíznak benne, hogy amíg erre sor kerül, elkészül a Színház-térre tervezett parkolóház is, amely megoldást jelentene a környéken uralkodó parkolóhely-hiányra.

Fotó: Maros Megyei Prefektúra

Kapcsolódó

Nagylélegzetű projekt készül: teljesen felújítanák a Teleki Téka épületét

Pápay Kamilla

Crin Antonescu levele a magyar közösséghez

Pápay Kamilla

Ünnepnapokon újra járnak a buszok a Somostetőre

Rigmányi Eszter

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek