Bár a turisztikai főidény kezdete még várat magára, április 12-től ismét közlekedik a nosztalgia-gőzős a Szováta–Vármező szakaszon. A keskeny nyomtávú vasút ezen szakaszán egyelőre hétvégén napi három alkalommal (10, 13.30 és 17 órakor) indul a gőzős Szovátáról Vármezőbe.
A nyári idényben sokan utaznak a nosztalgiavonattal Szovátáról Vármezőbe.
A 14 kilométeres távon az oda-vissza út mintegy két órát vesz igénybe, egy félórás pihenővel a vármezői állomáson, ahol a Nyárádmentét egyedi módon bemutató látogatóközpont is várja a vonatozó turistákat.
Egy tíz négyzetméteres terepasztalon a Nyárádmente és környéke valósághű makettje látható, amelyen szerepel többek között a parajdi sóbánya, Szováta, a Medve-tóval és a kilátóval, a Nyárádmente műemlék templomai, valamint a Bekecs a kápolnával.
Az április 12-től hétvégente üzemelő gőzős a szovátai kisállomásról indul, jegyeket a helyszínen, az állomáson működő pénztárnál lehet vásárolni az indulás napján. Amennyiben harminc fősnél nagyobb társaság szeretne vonatozni, a gőzős üzemeltetői arra kérik őket, indulás előtt legalább három nappal foglaljanak jegyeket.
Fotó: A Szováta-Vármező gőzös Facebook-oldala