Öt év telt el azóta, hogy drámai változások mentek végbe Romániában a világjárvány következtében. A koronavírus terjedése miatt 2020 márciusában, amikor először lépett életbe a szükségállapot, az emberek váratlan és bizonytalan jövővel szembesültek. Az élet, ahogy ismertük, hirtelen megváltozott, és mindenki próbált alkalmazkodni a világ új rendjéhez. Az akkori történtekről Dr. Aberle Emese marosvásárhelyi tüdőgyógyász főorvossal is beszélgettünk.
A lezárás – 2020. március 16.
2020. március 16-án kezdődött el Romániában az a szigorú szükségállapot, amely véglegesen megváltoztatta mindennapjainkat. A járvány terjedésének megfékezése érdekében a román kormány bevezette a drámai intézkedéseket, amelyek magukban foglalták a lezárásokat, a kijárási korlátozásokat, iskolák bezárását. Az oktatási intézmények online oktatásra tértek át, a munkahelyek távmunka-rendszerbe kapcsoltak. Még a hétköznapi bolti vásárlások is különleges kihívássá váltak, és csak úgy kapkodtuk a fejünket, hogy ma éppen mit szabad és mit nem, hiszen a szabályok gyakran változtak.
Húsvét, másképp
A román kormány 2020. április 14-én ismét meghosszabbította a szükségállapotot, mivel a járványhelyzet továbbra is rendkívül súlyos volt. Ekkor már a világ minden táján erősen éreztette hatását a vírus, és Romániában is szükség volt arra, hogy a szigorú korlátozásokat hosszabb időre fenntartsák. A hatóságok figyelték az esetszámokat, miközben az emberek már-már megszokhatták a bezártságot. Az online vásárlás, a virtuális találkozók és a távmunka mindennapi részévé váltak az életünknek. Húsvét ünnepe is erre a periódusra esett. Abban az évben különösen meleg volt az április, de nem lehetett sem önfeledten ünnepelni, sem pedig kihasználni a jó időt: csak nagyon indokolt esetben, és igazolással lehetett elhagyni otthonunkat.
Fellélegeztünk – 2020. május 15.
Végül, 2020. május 15-én, egy hónapos rendkívüli intézkedés után, a román kormány úgy döntött, hogy részben enyhíti a szükségállapotot, és megkezdődött a fokozatos feloldás. Az emberek egy kicsit fellélegezhettek, de a vírus továbbra is jelen volt, és a szabályok betartása továbbra is kötelező volt. Az üzletek, éttermek és más közszolgáltatások ismét kinyitották kapuikat, de a maszkviselés, a távolságtartás és a kézfertőtlenítés még hosszú hónapokon keresztül mindennapi elvárásként jelent meg.
Az élet, részben, visszatért a régi kerékvágásba, de sok minden megváltozott, a személyes találkozók és a közvetlen kapcsolatok hosszú ideig nem térhettek vissza a régi formájukban.
A maszkok világa
Amikor március közepén elrendelték a szükségállapotot, és elkezdődtek a kijárási korlátozások, mindenki otthon maradt. Az emberek elkezdtek másképp tekinteni egymásra: a maszkok nemcsak az orvosi dolgozók, hanem mindenki mindennapi kiegészítőjévé váltak. Az utcákon, a boltban, a buszon mindenhol maszkos emberek sétáltak, az arcokat eltakarva, mintha egy új, rejtett világot éltünk volna. A maszk viselése nemcsak fizikai akadály volt, hanem egy szimbolikus határvonal is, ami elválasztott minket másoktól, és emlékeztetett a folyamatos veszélyre.
A bezártság érzése mindennapi valósággá vált. Az emberek a saját négy faluk között kerestek új rutint. A boltok látogatása, a napi szükségletek beszerzése egy-egy izgalmas eseménnyé vált, amelyhez sorban állás és szigorú higiéniai előírások tartoztak. Az üzletek előtt táblák figyelmeztettek, hogy a vásárlók ne álljanak túl közel egymáshoz, és mindenki, aki belépett, kötelező kézfertőtlenítőt használt. Az egészségügyi dolgozók fáradtan végezték a munkájukat, miközben próbálták megállítani a vírus terjedését, és biztosítani a betegek ellátását.
A távmunka és az online oktatás kihívásai
A kijárási korlátozásoknak köszönhetően az emberek nagy része otthonról dolgozott, a munkahelyek üresek voltak, és a megszokott napi rutin teljesen felborult. Az emberek próbálták megtalálni az egyensúlyt a munka és a családi élet között, miközben a háztartások egyre nagyobb része vált online-ra. Azok, akik eddig nem ismertek sokat az internetről, hirtelen kénytelenek voltak elsajátítani az alapvető online kommunikációs eszközöket. Az iskolák bezárásával pedig új kihívások elé kerültünk.
Az online oktatás nemcsak a gyerekeknek, hanem a tanároknak és a szülőknek is ismeretlen terület volt. Maros megyében, ahol sok vidéki település van, a távoktatás gyakran nem volt zökkenőmentes. Az internetkapcsolat és a digitális eszközök hozzáférhetősége sok helyen problémát jelentett. A tanárok mindent megpróbáltak, hogy kreatívan tartják a kapcsolatot a diákokkal, de az online oktatás személyes kapcsolatának hiánya, a szűkös erőforrások és a technikai problémák nehezítették a helyzetet.
A közösség és a segítőkészség
Egy ilyen időszakban azonban a közösségi összefogás is különös jelentőséggel bírt. Maros megyében, akárcsak más helyeken, az emberek próbálták egymást segíteni. A szomszédok egymásnak hozták az ételt, gyógyszert, és próbálták megoldani a problémákat a lehető legjobb módon. A helyi közösségek és a kisebb települések egyesült erővel próbálták átvészelni ezt a nehéz időszakot. Bár sokan elszigetelten élték át a járványt, a közösségi médián keresztül mégis érződött az összetartozás.
A segélyakciók, az online gyűjtések és az önkéntesek munkája mind hozzájárult ahhoz, hogy az emberek egy kicsit könnyebben viseljék el az élet ezen szakaszát. Az egészségügyi dolgozók és a frontvonalban lévők munkáját sokan nagyra értékelték.
A kórházak vállára nehezedő teher
Mai napig is emlékszik a lezárás pontos dátumára Dr. Aberle Emese: miután a fertőző klinika a sok beteg miatt már nem tudta tartani a frontot, a tüdőkórházat is Covid-kórházzá nyilvánították 2020. március 31-én.
„Félelemmel álltunk az új helyzet előtt. De tudtuk, hogy muszáj megtenni ezt a lépést, hogy a betegség ne terjedjen, bíztunk benne, hogy így meg tudjuk védeni az embereket“
– mesélte a tüdőgyógyász főorvos. Elmondta, orvosként és magánemberként is megváltozott az életük: egyrészt, feszített tempóban dolgoztak, másrészt, sokuk elköltöztek otthonról, kijelölt lakásokba, hogy megóvják családjukat a vírustól. Ez ugyan nem volt kötelező, de megadatott a lehetőség, és sokan éltek vele, féltve gyerekeiket, családjukat.
Orvosszemmel: „Nem volt protokoll”
Dr. Aberle Emese szerint szakmailag az volt a legnagyobb és talán legfájóbb kihívás, hogy nem volt biztos módszer a vírus visszaszorítására. „Új volt számunkra a helyzet, és nem volt protokoll. Ajánlások voltak, és küzdöttünk minden egyes nap, de nem volt bevált recept, nem tudtuk, hogy melyik módszer vezet biztosan jó eredményre“ – fogalmazott a marosvásárhelyi orvos. Hozzátette, sok volt a beteg, sokan szenvedtek trombózisban, embóliában. „Nagyon új volt a helyzet. Az első hullám májusig tartott. Szeptemberben jött a második hullám, az még nehezebb volt. Sokan haltak meg” – emlékezett vissza a tüdőgyógyász.
Nem igaz, hogy nem volt elég védőfelszerelés
Az orvos megcáfolta azokat a híreket is, amelyek szerint nem volt elég védőfelszerelés. Kiemelte, hogy a helyi kórházak vezetői, így a tüdőklinikán is minden segítséget és támogatást megadtak. „Volt maszk, volt védőöltözet, amelyet használtunk is. Utóbbi nagyon izzasztó volt, egy-egy vizit után még a talpam is vizes volt. A szemünket is elfedtük, hogy védekezzünk“ – mesélte Dr. Aberle Emese.
Félelem és összetartás a tüdőklinikán
Ijesztőnek írta le az orvos azt az időszakot. Bevallotta, hogy féltek, hiszen nem tudták pontosan, mivel állnak szemben. A tüdőklinikán megfeszített tempóban dolgoztak, és gyakran soron kívül is dolgoztak, segítettek egymásnak, bíztatták egymást a kitartásra.
„Nem tudtuk, mi lesz, nem ismertük pontosan a betegség lefolyását. Mindannyian megszenvedtük azt az időszakot“ –
ismerte el az orvos.
Tanulságok öt év után
Dr. Aberle Emese szerint a tanulság, hogy mindig mindenre fel kell készülni orvosilag, emberileg: „Sok ember halt meg. Megértem azokat, akiknek elegük volt a bezártságból, a megváltozott életből. Megértem a félelmet is. Tudok olyan esetről is, hogy egy kórházi dolgozó lakásának ajtaját klórral locsolták le. Nehéz időszak volt“ – mondta az orvos, aki szerint ma, öt évvel a történtek után igenis szembe kell nézni a posztcovid szindrómával. „Ez is egy vírus, és mint minden vírusfertőzés, ennek is van lenyomata a szervezetben, olyan elváltozásokat okoz, amelyek láthatóak“ – magyarázta Aberle Emese. Kiemelte, hogy ma is vannak vírusok, és ma is halnak meg emberek, és ezzel meg kell tanulni együtt élni.
Rigmányi Eszter