A tavalyinál 19 százalékkal nagyobb Maros megye idei költségvetése – közölte a büdzsé megszavazását követően tartott sajtótájékoztatóján Péter Ferenc, a megyei önkormányzat elnöke. Az 1,19 milliárd lejes költségvetésből 606 millió lej a saját forrás, aminek a 35%-át beruházásokra fordítják, 208 millió lej jut fejlesztésekre.
A Maros Megyei Tanács 2025-ös költségvetésének a kidolgozásakor az volt a cél, hogy biztosítsák az önkormányzat alárendeltségébe tartozó intézmények működését, és minden téren lehetőséget teremtsenek a fejlesztésre. Az alárendelt intézmények közül a legnagyobb összegeket a Maros Megyei Klinikai Kórház és a Gyermekvédelmi és Szociális Igazgatóság kapja.
A Maros Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság idén jelentősen nagyobb finanszírozásban részesül, mint az előző évben. Az intézmény idei költségvetése 192,7 millió lej, ami közel 56 millió lejjel haladja meg a tavalyi összeget.
A megyei önkormányzat tudatosan döntött úgy, hogy idén több pénzt biztosítanak számukra, 15,6 millió lejt költhetnek idén fejlesztésekre, 2,1 milliót pedig felújításokra.
Többek között felújítják a családi típusú házakat, az ellátó központokban korszerűsítik az áram-, víz-, és szennyvízhálózatokat, illetve egy járművet is vásárolnak a sérült személyek szállítására. Péter Ferenc elmondta, a fogyatékkal élő felnőtteket ellátó központok átszervezése végett több beruházást is belefoglaltak a költségvetésbe. Az egyik legnagyobb szabású projekt a nyárádremetei központ kialakítása, erre a beruházásra 10,1 millió lejt fordítanak.
A fejlesztések mellett, új járatok indítására fókuszálnak
A marosvásárhelyi reptér számára idénre 7,7 millió lejt különítettek el, működési költségekre 5,8 millió lejt, beruházásokra pedig 1,9 millió lejt fordíthatnak.
Péter Ferenc kiemelte, az elmúlt években a marosvásárhelyi reptér infrastruktúrájának a fejlesztésén dolgoztak, jelenleg is két nagyszabású uniós projekt van folyamatban: az új utasterminál, illetve a repülőgép-parkoló bővítése. Ezek esetében a munkálatok 99 százalékban elkészültek, így már áprilisban megtörténhet az átadás. Miután megteremtették a szükséges feltételeket, idén a fő célkitűzés, hogy új járatok induljanak a repülőtérről, ennek érdekében tárgyalásokat folytatnak különböző légitársaságokkal.
Ami már biztos, hogy augusztustól naponta lesz járat Budapestre, illetve május 31-től indulnak a népszerű charter járatok, heti öt alkalommal Antalyára, június 10-től heti egy alkalommal pedig Krétára. Ahhoz azonban, hogy a repülőtér fennmaradjon, elengedhetetlen, hogy a lakosság vegye igénybe a járatokat – hangsúlyozta a megyei önkormányzat elnöke.
A Maros Megyei Klinikai Kórház idén 64 millió lejt költhet beruházásokra, számos fejlesztés van folyamatban, rövidesen a tüdőklinika teljes felújítása is elkezdődik. A dicsőszentmártoni Gheorghe Marinescu kórház több mint 15 millió lejt szánhat beruházásokra, többek között a járóbeteg-ellátás terén lesznek korszerűsítések. A megyei önkormányzathoz tartozó kulturális intézmények működésére és fejlesztésére több mint 52 millió lejt szántak idén, a megyei múzeum közel 7 millió lejt költhet fejlesztésekre. A megyei úthálózatra idén 39,9 millió lejt különítettek el, ebből karbantartásra, javításokra 22,8 milliót.
Menyhárt Borbála
Fotó: Péter Ferenc Facebook-oldala