KözéletTanügyTársadalom

Magyar állami támogatással újulhat meg a Bolyai Líceum és a Református Kollégium étkezője

A magyar kormány támogatásával, előreláthatólag akár még az idén megújulhat a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum és a Református Kollégium étkezője.

A felújításról a napokban tárgyaltak Marosvásárhelyen, amikor Magyar Levente, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettese, valamint Nacsa Lőrinc, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának államtitkára meglátogatták a magyar kormánytámogatásból felújított, a református egyház tulajdonában levő iskolaközpontot, amely a Református Kollégiumnak és Bolyai Farkas Elméleti Líceumnak ad otthont.

A tanintézet étkezdéjét évek óta nem tudják használni az iskola diákjai, régóta megérett már egy átfogó felújításra.

Amikor elkezdődött az iskola épületének a korszerűsítése, az étkezde nem volt része a beruházásnak, az iskola pedig anyagi források hiányában, önerőből nem tudja megoldani ezt a problémát – mutatott rá érdeklődésünkre Hajdú Zoltán, a Bolyai igazgatója.

Mint mondta, a szülők is régóta szeretnék, hogy az étkezde megújuljon és biztosítva legyen a diákok étkeztetése. Az iskola szülői bizottságának Kozma Mónika, a Pro Economica Alapítvány igazgatója is tagja, ő egyeztetett ez ügyben a magyar kormány, illetve a református egyház képviselőivel. Az érintett felekkel folytatott beszélgetés nyomán a magyar kormány a református egyházon keresztül fogja támogatni a beruházást.

Azt szeretnék, hogy a szeptemberi iskolakezdésre működőképes legyen az étkezde, ellenben fontos hangsúlyozni, hogy ha elkezdik a felújítást és strukturális gondokra derül fény az épületnél, akkor emiatt elhúzódhat a folyamat. Az épület látszólag nincs nagyon rossz állapotban, viszont a padlózat helyenként meg van repedve, a szakembereknek kell majd eldönteniük, hogy esetleg szükség van-e a talapzat megerősítésére vagy egyéb strukturális munkálatokra – tette hozzá az igazgató. A beruházás részeként megújul és korszerűen felszerelik az étkezde konyháját, illetve új bútorzat kerül majd az étkezőrészbe is. A Bolyai Líceum és Református Kollégium étkezdéje 18O diák befogadására képes, viszont a kapacitása alapján mintegy ezer diákot tudna ellátni, azon diákok számára, akik nem a Bolyai utcai épületbe járnak, catering rendszerben tudnák kiszállítani az étkezde konyhájában készült meleg ebédet.

Menyhárt Borbála

Fotók: Csibi Attila Zoltán Facebook-oldala

Kapcsolódó

Nagylélegzetű projekt készül: teljesen felújítanák a Teleki Téka épületét

Pápay Kamilla

Crin Antonescu levele a magyar közösséghez

Pápay Kamilla

Ünnepnapokon újra járnak a buszok a Somostetőre

Rigmányi Eszter

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek