KözéletKultúraMegye

Ma még szavazhatsz Maros megye legszebb helyszíneire az Év úti célja versenyen!

Ma még támogathatjuk Maros megye csodálatos turisztikai helyszíneit, a Kultúrpalotát, Marosvásárhelyt, Szovátát és Szászkézdet, hogy elnyerhessék az Év úti célja verseny rangos elismerését. A közönség március 25-e éjfélig szavazhat a verseny weboldalán.

A megmérettetés célja, hogy bemutassa Románia legvonzóbb turisztikai helyszíneit és azok fejlődését. Azok a célpontok versenyeznek, amelyek kiemelkedő eredményeket mutattak fel a turizmus terén, figyelembe véve a látogatók számát, a közösségi és magánszféra együttműködését, valamint az online kommunikáció hatékonyságát.

A döntőbe jutott helyszínek közé Maros megyéből a Kultúrpalota a kultúra és oktatás kategóriában, Szászkézd a mesebeli falvak között, Marosvásárhely a legjobban népszerűsített települések kategóriájában, míg Szováta fürdővárosként szerepel.

A nyerteseket a közönségszavazatok, egy szakértői zsűri értékelése és egy országos szintű szociológiai kutatás alapján választják ki.

 A verseny győzteseit április 8-án, a szebeni Thalia Filharmóniában megrendezett gálán hirdetik ki. Az eseményen a turisztikai szektor képviselői, influenszerek és helyi hatóságok is jelen lesznek. A verseny szervezői szerint az Év úti célja nem csupán egy cím, hanem egy elismerés azoknak a közösségeknek és vállalkozóknak, akik hozzájárulnak Románia turizmusának fejlődéséhez.

🖋️ Rigmányi Eszter

Kapcsolódó

Nagylélegzetű projekt készül: teljesen felújítanák a Teleki Téka épületét

Pápay Kamilla

Először mutatkozik be Maros megye a kazahsztáni turisztikai vásáron

Pápay Kamilla

Crin Antonescu levele a magyar közösséghez

Pápay Kamilla

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek