Ismét Kolozsváron, a sétatéri tavon tölti a nyarat a marosvásárhelyi állatkert három hattyúja, két fekete és egy fehér tollú madár indult útnak kedden a kincses város felé.
A marosvásárhelyi állatkert és a kolozsvári önkormányzat közötti együttműködés néhány éve tart, általában ilyenkor, tavasszal, amikor beköszönt a melegebb idő, akkor “kölcsöndják” és elszállítják Kolozsvárra a hattyúkat, majd ősszel, október-novemberben viszatérnek a vásárhelyi állatkertbe – tudtuk meg Korondi Kingától, a marosvásárhelyi állatkert sajtószóvívőjétől.
A sétatéri tó igen népszerű szabadidős helyszín a kolozsváriak körében, nyáron rengetegen sétálnak, csónakáznak ott, és a vásárhelyi állatkertből érkező, kecses madarakat nagyon szeretik és várják a látogatók.
Első évben, amikor visszatértek Kolozsvárról, picit soványan érkeztek haza, azonban a marosvásárhelyi állatkert szakemberek felhívták a kolozsvári gondozók figyelmét arra, hogyan kell etetni a madarakat, mire kell kiemelten odafigyelni, így a tavaly már ezen a téren sem adódtak gondok. Az egyedüli kihívás megértetni az emberekkel, hogy ne etessék a madarakat, mivel azzal ártanak nekik – jegyezte meg az állatkert szóvívője.
Fotók: Marosvásárhelyi Állatkert
Menyhárt Borbála