Megye

Maros megyeiek is részt vehetnek a kályhák roncsprogramjában

Április közepétől indul Románia hegyvidéki megyéiben élők számára a kályhák roncsprogramja, amely akár 10.000 lejes támogatást biztosít az energiatakarékos fűtőberendezések beszerzéséhez. Az új kályhák nemcsak hatékonyabbak, hanem jelentősen csökkentik a tűzifafelhasználást is, hozzájárulva ezzel a környezet védelméhez. 

A programban a 27 hegyvidéki megyében található települések lakosai vehetnek részt. Maros megye 31 közigazgatási egység lakói igényelhetik a támogatást, ebből 1 municípium (Segesvár), 2 város (Erdőszentgyörgy és Szováta) 28 pedig község (többek között Kibéd, Makfalva, Gyulakuta, Nyárádremete, Havad). A teljes lista itt érhető el.

Az állami támogatás a kályha árának 70%-át fedezi, legfeljebb 10.000 lej értékben. Az új berendezéseknek legalább 80%-os energiahatékonysággal kell rendelkezniük, ami akár harmadával csökkentheti a fűtéshez szükséges fa mennyiségét.

A pályázati folyamat kétlépcsős: először az érintett települések önkormányzatainak kell regisztrálniuk az Országos Környezetvédelmi Alapnál (AFM), ezt követően a lakosok a saját településük önkormányzatán keresztül igényelhetik a támogatást. Egy önkormányzat maximum 560.000 lejes keretösszegből gazdálkodhat, amelyből a lakosok nemcsak a kályhák beszerzését, hanem azok telepítését és a kéményrendszer kialakítását is finanszírozhatják.

Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter szerint az intézkedés célja nemcsak a lakosság fűtési költségeinek csökkentése, hanem az erdők megóvása és a légszennyezés mérséklése is. Az új kályhák bevezetésével kevesebb fát kell eltüzelni, ami enyhíti a romániai erdőkre nehezedő nyomást.

A regisztráció hivatalosan április közepén indul, így az érdeklődőknek érdemes időben tájékozódniuk az önkormányzatoknál és az AFM platformján.

 

🖋️ Rigmányi Eszter

Kapcsolódó

Nagylélegzetű projekt készül: teljesen felújítanák a Teleki Téka épületét

Pápay Kamilla

Először mutatkozik be Maros megye a kazahsztáni turisztikai vásáron

Pápay Kamilla

Húsvéti jótékonysági vásár a Maros Megyei Múzeumban

Rigmányi Eszter

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek