ÉletmódKözélet

Óraátállítás 2025: Március 30-án kezdődik a nyári időszámítás

Március utolsó vasárnapján, 30-án hajnalban ismét előre kell állítani az órákat: hajnali 3 órakor 4 órára ugrik az idő, ezzel kezdetét veszi a nyári időszámítás Romániában.

Az óraátállítás célja eredetileg az volt, hogy jobban kihasználjuk a természetes fényt, és energiát takarítsunk meg. Az Európai Unióban azonban már évek óta napirenden van az időszámítás-váltás eltörlése. Az Európai Parlament 2019-ben megszavazta, hogy az uniós országok maguk dönthessenek arról, hogy véglegesen a téli vagy a nyári időszámítást választják-e. A döntést azonban azóta sem sikerült végrehajtani, mivel a tagállamok között nincs egyetértés a kérdésben.

Egyes országok – főként az északi területeken – támogatják az óraátállítás eltörlését, míg mások attól tartanak, hogy ez negatív hatással lehet a gazdaságra és a közlekedésre. Így egyelőre marad a megszokott rendszer: 2025-ben is kétszer kell állítani az órát, legközelebb október utolsó vasárnapján, amikor visszatérünk a téli időszámításhoz.

Szakértők szerint az óraátállítás rövid távon megzavarhatja az emberek bioritmusát, alvászavarokat és fáradtságot okozva. Éppen ezért ajánlott néhány nappal előre felkészülni a változásra, például korábban lefeküdni és fokozatosan igazítani az alvási rutint az új időrendhez.

Bár a kérdés továbbra is vita tárgya, egy biztos: idén március 30-án még mindenképpen előre kell állítanunk az órákat.

🖋️ Rigmányi Eszter

Kapcsolódó

Crin Antonescu levele a magyar közösséghez

Pápay Kamilla

Ünnepnapokon újra járnak a buszok a Somostetőre

Rigmányi Eszter

Gondoskodás az ünnep előtt: élelmiszercsomaggal lepték meg az időseket

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek