KözéletMegye

Razzia Maros megyében: akcióban az E-SIGUR rendszer

A gyorshajtókra vadásznak ma Maros megye útjain. A rendőrség figyelmeztetése szerint a nap folyamán az E-SIGUR monitorozó rendszerrel végeznek ellenőrzéseket. A mobil állványokra szerelt radarok kiszűrik a gyorshajtókat és más szabályszegőket a megye veszélyeztetett útszakaszain.

A rendszer célja a közlekedési balesetek megelőzése és a szabályszegések szankcionálása. Maros megyében továbbra is a gyorshajtás okozza a legtöbb balesetet, ezért a hatóságok fokozott figyelmet fordítanak a sebességhatárok betartatására.

Mint ismert, ettől a hónaptól kezdve Maros megyére is kiterjesztették az E-SIGUR rendszert, amelynek keretében állványra szerelt radarberendezések figyelik az utakat, és rögzítik azokat a járműveket, amelyek túllépik a megengedett sebességet vagy más szabálysértéseket követnek el. A rögzített felvételek alapján a rendőrség azonosítja a szabályszegő sofőröket, akik ezután postai úton kapják meg a bírságot.

Az egyik legnagyobb előnye ennek a rendszernek, hogy nem szükséges a járművek megállítása vagy a forgalomból való kivonása, így a közlekedés zavartalan marad.

Az, hogy mikor és hol bukkannak fel ezek a mérőeszközök, nem nyilvános, de az autósok észre vehetik őket, hiszen minden radarkészülék mellett rendőrautó és rendőr is áll.

A rendőrség arra kéri a járművezetőket, hogy vezessenek felelősségteljesen, és tartsák be a közlekedési szabályokat – hiszen a biztonság mindannyiunk érdeke!

 

🖋️ Rigmányi Eszter

Kapcsolódó

Nagylélegzetű projekt készül: teljesen felújítanák a Teleki Téka épületét

Pápay Kamilla

Először mutatkozik be Maros megye a kazahsztáni turisztikai vásáron

Pápay Kamilla

Crin Antonescu levele a magyar közösséghez

Pápay Kamilla

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek