EgészségügyKözéletMegyeSzínesTársadalomUncategorized

Dr. Paprika, dr. Pille és dr. Frenki – ők azok, akik nevetéssel gyógyítanak

A Maros Megyei Klinikai Kórház és a Maros Megyei Sürgősségi Kórház gyermekosztályainak a kis betegei a héten több alkalommal is találkozhattak a Magyarországról érkező Piros Orr bohócdoktorokkal, akik poénjaik mellett, zeneszóval, és zsonglőrmutatványokkal próbálták elterelni a figyelmüket a betegséggel és a kórházi bentléttel járó kellemetlenségekről. A két Piros Orr, azaz a magyarországi Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány, valamint a marosvásárhelyi Piros Orr Egyesület együttműködésének eredményeképpen létrejött kezdeményezésről sajtótájékoztatón számoltak be.

A magyarországi Piros Orr Alapítvány bohócdoktorai immár 27 éve próbálják szebbé, elviselhetőbbé tenni a korházban lévő gyermekek mindennapjait. A bohócdoktorok színészek, bábszínészek, énekesek, táncművészek, akik rendszeresen látogatják a magyarországi kórházak gyerekosztályait, de idősotthonok lakóival, fogyatékkal élő gyerekekkel, valamint műtét előtt álló apróságokkal is foglalkoznak – foglalta össze röviden az alapítvány programjait Mattyasovszky-Zsolnay Bence ügyvezető igazgató.

Mint mondta, idén négy látogatást terveznek Marosvásárhelyre, legközelebb májusban térnek vissza, és akkor nemcsak a helyi kórházak gyerekrészlegein fekvő kis pácienseket tervezik meglátogatni, hanem fogyatékkal élő gyerekeknek tartanak foglalkozást, illetve a marosvásárhelyi idősotthonokba is szeretnének majd eljutni.

Csatlós Károly, a halmozottan sérült gyerekek és családjaik támogatását célzó marosvásárhelyi Piros Orr Egyesület vezetője rámutatott, két évvel ezelőtt kerültek kapcsolatba a magyarországi bohócdoktorokkal, Kádár Annamária pszichológus révén, és rövidesen megfogalmazódott az ötlet, hogy milyen jó lenne, ha Romániába, Erdélybe is el tudnák hozni a piros orrú, mókás öltözékbe bújt nevettetőket. Együttműködésüknek köszönhetően a héten a Maros Megyei Klinikai Kórház és a Maros Megyei Sürgősségi Kórház gyerekosztályainak mintegy száz kis betege találkozhatott a Piros Orr bohócdoktorokkal, dr. Paprikával, dr. Pillével és dr. Frenkivel.

Mariana Negoiţă, a Maros Megyei Sürgősségi Kórház sajtószóvivője kiemelte, nagyon hálásak a bohócdoktoroknak, hiszen a játék és a humor nagyon sokat segít a kórházi kezelésre szoruló gyerekeknek. – Egy kedves mosoly, néhány bátorító szó, egy poén vagy egy kis játékosság hozzájárul ahhoz, hogy oldódjanak a félelmeik és a bennük lévő feszültség – jegyezte meg.

A Maros Megyei Klinikai Kórház gyermekgyógyász főorvosa, dr. Gáll Zsuzsanna rámutatott, vannak olyan gyerekek is, akik hónapokig tartózkodnak a kórházban és nagyon fontos számukra, hogy ezalatt pozitív élményekben is legyen részük, amelyek picit elterelik a figyelmüket az orvosi beavatkozásokról, amelyeken át kell esniük.

Mint mondta, óriási élmény volt a gyerekeknek a bohócdoktorok látogatása, akik a kórházi személyzet számára workshopokat is tartottak. Ezek az alkalmak rendkívül hasznosnak bizonyultak, hiszen számos olyan ötletet osztottak meg a szakorvosokkal, rezidensekkel és az ápolókkal, amelyek elősegítik a gyerekekkel való kapcsolatteremtést, illetve a kommunikációt. Az alapítvány művészeti vezetője, Gelencsér Tünde elárulta, a kórházi látogatásaik során folyamatosan improvizálnak, érkezéskor, az első pillanatokban mindig próbálják felmérni, milyen a hangulat, például az adott kórházi szobában, hogy a játékot, a poénokat egyénre tudják szabni.

Dr. Alexandru Lupşa, a marosvásárhelyi Alpha Transilvană Alapítvány alapító elnöke örömét fejezte ki, hogy haszonélvezői lehetnek a projektnek. Ő idegsebészként is folyamatosan próbálkozott alternatív módszereket bevezetni a klinikára, hiszen külföldi tapasztalatai során látta, mekkora haszna van ennek.

Menyhárt Borbála

Kapcsolódó

Dolgoznak a balavásári körforgalomnál – torlódásokra lehet számítani

Forgalomkorlátozások a Maros-mentén: védőhálókat szerelnek, hogy megelőzzék a sziklaomlást

Maros megyeiek is részt vehetnek a kályhák roncsprogramjában

Rigmányi Eszter

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek