KözéletTársadalom

Vásárhelyi útkereszteződések – nem jön automatikusan a bírság

Szinte nem akad gépkocsivezető, aki ne kapta volna fel a fejét a hírre, amit csütörtök délután tett közzé a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal, miszerint a város 40 útkereszteződésében térfigyelő kamerák figyelik a forgalmat, és a rögzített adatokat elküldik a rendőrségnek. A közleményben arra intik a gépkocsivezetőket, tartsák be a közlekedési szabályokat, ugyanis a gyorshajtás, a piros lámpán való áthajtás és az elsőbbségadás elmúlasztása bírságot vonhat maga után. Mivel szintén az elmúlt héten terjesztették ki Maros megyére az e-Sigur rendszert, amelynek alapján postán házhoz küldik a bírságot a szabálytalankodó gépkocsivezetőknek, sokan úgy értették, hogy a városi útkereszteződésekben rögzített kihágásokért is automatikusan érkezik a bírság. A megyei rendőrség sajtószóvívője azonban megkeresésünkre cáfolta ezt.

Luca Alexandra, a Maros Megyei Rendőr-felügyelőség sajtószóvívője érdeklődésünkre elmondta, a megyei rendőrség hatáskörébe az e-Sigur rendszer tartozik, amit márciustól Maros megyére is kiterjesztettek. A radarkészülékek a megye különböző pontjain figyelik a forgalmat, és rögzítik azokat a járműveket, amelyek túllépik a megengedett sebességet vagy más szabálysértéseket követnek el. A rögzített felvételek alapján pedig a rendőrség azonosítja a szabályszegő sofőröket, akik ezután postai úton kapják meg a bírságot, anélkül, hogy megállították volna őket a forgalomban.

A marosvásárhelyi térfigyelő hálózat azonban nem része az e-Sigur rendszernek, ezért a negyven városi útkereszteződésben lévő kamerák által rögzített adatok nem jutnak el automatikusan a megyei rendőrséghez, ők ebben nem illetékesek.

A rendőrség szükség esetén hozzáfér a marosvásárhelyi forgalomirányító központ adataihoz, de nincs egy integrált rendszer, amely alapján a kamerák által rögzített szabálytalanságok automatikusan a megyei rendőrséghez kerülnének és ők ennek alapján hazaküldenék a bírságot.

A rendőrség sajtószóvívője azonban hangsúlyozta, a város negyven útkereszteződését követő kamerarendszer aktív, és folyamatosan rögzíti a forgalombeli eseményeket. Így amennyiben Marosvásárhelyen, a szóban forgó útkereszteződésekben balesetek vagy súlyos közlekedési szabálysértések történnek, és rendőrségi eljárás indul az ügyben, akkor kérésre, ezeket a felvételeket a hatóságok rendelkezésére bocsátják, hogy azonosítani tudják az elkövetőket.

Menyhárt Borbála

Kapcsolódó

Demens beteg a családban – tanácsokkal segítik az ápolókat, hozzátartozókat

Dolgoznak a balavásári körforgalomnál – torlódásokra lehet számítani

Forgalomkorlátozások a Maros-mentén: védőhálókat szerelnek, hogy megelőzzék a sziklaomlást

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek