AjánlóKözéletKultúra

Arisztokrata hősök nyomában – Történelmi előadás a Kálvin Házban

1848-as témával folytatódik az Edu.Tea sorozat, a marosvásárhelyi Kálvin Házban. Dr. Kálmán Attila történész 1848 és az erdélyi arisztokrácia című előadásában a reformkor kevésbé ismert, ám meghatározó alakjait mutatja be. Kik voltak azok, akik életüket és vagyonukat áldozták a forradalmi eszmékért, mégis méltatlanul kevés szó esik róluk? Az eseményen többek között gróf Mikes Kelemen, gróf Haller Ferenc és gróf Lázár Dénes életútját is megismerhetjük március 12-én 17 órától a Kálvin Házban. A rendezvény nyitott minden érdeklődő előtt.

A történelmi előadás az Edu.Tea sorozat része, amely a generációk közötti találkozások és tudásmegosztás műhelye. Egy tea mellett minden korosztály számára lehetőség nyílik arra, hogy együtt fedezzék fel történelmünk elfeledett hőseit.

Kapcsolódó

Maros megyében is igényelhető lesz az elektronikus személyi igazolvány

Rigmányi Eszter

Demens beteg a családban – tanácsokkal segítik az ápolókat, hozzátartozókat

Dolgoznak a balavásári körforgalomnál – torlódásokra lehet számítani

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek