KözéletKözigazgatás

Még nem tudni, hova költözik az oroszpiac

125 árus került bizonytalan helyzetbe a marosvásárhelyi Hadsereg téri piac (közismert nevén oroszpiac) felújítása miatt. Egyelőre nem sikerült megfelelő helyet találni számukra a várhatóan jövő év elején kezdődő munkálatok idejére.

A városháza dolgozik azon, hogy mindenki számára elfogadható megoldást találjon – mondta a marosvásárhelyiek.ro megkeresésére a polgármesteri hivatal szóvivője, Cristina Pruteanu. Emlékeztetett, hogy a piac jelenlegi állapota nem felel meg a hatályos jogszabályoknak, és a Katasztrófavédelmi Felügyelőség egyértelművé tette: amennyiben nem történik teljes körű felújítás, nem adhatja meg az engedélyt a működésre. Ez végső soron a piac bezárásához vezethet, ami az ott dolgozók számára súlyos következményekkel járhat.

A városvezetés a napokban egyeztetett a helyi kereskedőkkel. A fő cél egy olyan kompromisszum megtalálása volt, amely lehetővé teszi számukra, hogy folytassák tevékenységüket a piac tervezett felújítása alatt is. Ennek ellenére még nem sikerült minden fél számára elfogadható megoldásra jutni. A kereskedők véleménye ugyanis megoszlik. Egyesek szeretnék folytatni tevékenységüket a jelenlegi helyszínen a munkálatok idején is, de ez nem kivitelezhető, hiszen az egész terület építési területté válik. Mások szerint nincs szükség a piac felújítására, és az épületnek változatlanul kellene maradnia.

A felmerült lehetőségek között szerepel az árusok ideiglenes áthelyezése az Univers All üzletközpontba, azonban ez a megoldás nem aratott osztatlan sikert. Sokan ellenzik, mivel az épület távol esik a forgalmasabb területektől, nehezen megközelíthető gyalogosan, és attól tartanak, hogy a vásárlók nem követnék őket oda.

A következő hetekben várhatóan újabb megbeszélésekre kerül sor, ahol a felek megpróbálnak közös nevezőre jutni. Az biztos, hogy a piac felújítása elkerülhetetlen – a kérdés már csak az, hogyan lehet ezt a legkisebb fennakadással lebonyolítani.

🖋️ Rigmányi Eszter

Kapcsolódó

Maros megyében is igényelhető lesz az elektronikus személyi igazolvány

Rigmányi Eszter

Demens beteg a családban – tanácsokkal segítik az ápolókat, hozzátartozókat

Dolgoznak a balavásári körforgalomnál – torlódásokra lehet számítani

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek