Zajlik Berlinben a világ legjelentősebb turisztikai vására, az Internationale Tourismus-Börse (ITB) rendezvény, ahol Románia is képviselteti magát. Az ország turisztikai kínálatát a Gazdasági és Turisztikai Minisztérium mutatja be, együttműködésben a magánszférával és helyi önkormányzatokkal. A kiállításon először vesz részt a Visit Maros Egyesület.
A berlini kiállításon Románia változatos turisztikai ajánlatokkal jelent meg, többek között kulturális körutazásokkal, aktív és kalandturizmussal, a Fekete-tenger partvidékének és a Duna-deltának a bemutatásával, valamint vidéki turizmussal és városlátogatásokkal. A szakmai eseményen Bogdan Ivan turisztikai miniszter részt vesz, aki kiemelte, hogy a köz- és a magánszféra közötti szoros együttműködés elengedhetetlen az ország turisztikai vonzerejének növeléséhez. A cél, hogy növeljék az ország ismertségét és minél több külföldi turistát csábítsanak Romániába.
A kiállításon először vesz részt a Visit Maros Egyesület, amely Maros megye turisztikai lehetőségeit ismerteti. Az egyesület Kisinyov után most Berlinben mutatja be a térség látványosságait, és nagy lehetőséget lát a nyugat-európai piac felé való nyitásban.
„Ez az első alkalom, hogy Maros megye az ITB-n jelen van. Nemcsak tapasztalatokat szeretnénk gyűjteni, hanem kapcsolatokat is építeni olyan partnerekkel, akik csoportos utazásokat szerveznének a térségbe” –
nyilatkozta Szántó Lóránt, az egyesület elnöke.
Maros megye Románia standjánál kapott helyet, így az ország többi régiójával együtt mutathatja be természeti szépségeit, kulturális örökségét és turisztikai attrakcióit. A rendezvény kiváló lehetőséget biztosít arra, hogy a térség bekerüljön a nemzetközi turizmus vérkeringésébe és új látogatók érkezzenek a megyébe.
Képek forrása: Visit Mures Facebook-oldala
Rigmányi Eszter