InterjúPortréSport

Grúziai sikertörténet: marosvásárhelyi lány érte el a legjobb helyezést az ifjúsági olimpián

Egy marosvásárhelyi lány, Bakó Vilhelem Csinszka érte el a legjobb helyezését a romániai versenyzők közül a 2025-ös Téli Európai Olimpiai Fesztiválon, amelyet Grúziában szerveztek. Ez a fiatal téli sportolók egyik legnagyobb nemzetközi versenye, amelyen idén 48 ország képviseltette magát 8 különböző sportágban. Romániából összesen 20 versenyző, köztük hódeszkában két fiú és két lány indult, egyikük volt Csinszka. A marosvásárhelyiek.ro-nak adott interjúban élményeiről mesélt.

– Mesélj a kezdetekről.

– Hatévesen, azaz 9 évvel ezelőtt kezdtem snowboardozni egy barátnőm hatására. Minden évben szerveznek versenyt a Madarasi Hargitán, ott figyeltek fel rám, és hívtak edzeni a jelenlegi trénerjeim. Ha jól emlékszem, 2018-ban már a sportszövetség színeiben csúsztam. Eleinte hobbinak indult ez a sport, de szerelmese lettem, és azóta veszek részt a szövetség támogatásával különböző versenyeken.

– A testvéreid is sportolnak. Hogyan fogadják ezt az életmódot a szüleid?

– A bátyám már nem aktív sportoló, de korábban ő is szép eredményeket ért el. A családom nagyon támogat, pedig nehéz mindannyiunknak, hogy télen alig vagyok otthon. Októbertől áprilisig tart a szezon, ebben az időszakban nem vagyok sokat otthon, mindössze kb. öt hetet, de mellettem állnak a szüleim, és amikor távol vagyok, minden este beszélünk telefonon.

– Hol tudsz edzeni, tekintettel arra, hogy itthon alig van hó?

– Októbertől áprilisig külföldön vagyunk az edzőkkel, általában Ausztriában, Olaszországban vagy akár Franciaországban. A szövetség támogatásával jó szakemberekkel és jó helyeken tudunk gyakorolni.

– Hogyan tudsz tanulni ilyen sűrű téli program mellett?

– Megkapom a tananyagot az osztálytársaimtól, és azokon a napokon, amikor itthon vagyok, pótolok, felelek és felmérőket írok. A tanárok többsége megértő és partner ebben a folyamatban, köztük az osztályfőnököm is, akinek nagyon hálás vagyok. Számomra nagyon fontos a sport, de a tanulással sem akarok lemaradni, igyekszem ezzel is felzárkózni, mert azt gondolom, ha jók a jegyeim, akkor a tanáraim is szívesebben elengednek. A testnevelés mellett a földrajzot és a történelmet szeretem. Vannak terveim a jövőre is nézve, érettségi után pszichológiát szeretnék tanulni.

– Hogyan kerültél be a keretbe, amely elutazott az idei olimpiai fesztiválra?

– A hódeszkások közül a versenybe nevezett két fiú kiléte nem volt kérdés, de hogy a három lány közül ki lesz az a kettő, aki mehet, az csak indulás előtt két héttel derült ki.

– Milyen volt Grúzia?

– Én jól éreztem magam, szép élmény és jó tapasztalat volt új országot megismerni és ott versenyezni. Amikor a nagyon hosszú, több mint 25 órás út után megérkeztünk, egy hóvihar fogadott, így nagyon gyorsan el kellett érnünk a szállást. Valósággal ágyba zuhantunk, és egy kiadós pihenés után tulajdonképpen másnap fogtuk fel igazán, hogy megérkeztünk. Grúzia szép ország, én egy kicsit hasonlónak tartom Romániához. Egy kis faluban voltunk a verseny ideje alatt, és olyan Madarasi Hargita méretű hegyek vettek körül.

– Milyen volt a mezőny?

– Nagyon erős ellenfeleim voltak. Én freestyle kategóriában indultam, ez arról szól, hogy ugrálsz egy ugrón vagy egy csövön, és minél érdekesebb mutatványokat produkálsz, annál több pontot kapsz. Én azonban a boardercross kategóriában edzek, ez olyan, mint egy akadálypálya, és én ebben mozgok otthonosan. Le voltam nyűgözve attól, hogy a velem egyidős lányok milyen profik voltak freestyle-ban. Én két versenyen vettem részt Grúziában, az elsőt nagyon élveztem. Kedvező volt az idő, sütött a nap, nem volt szél, ami nagyon jó, mert ha egy ugratón a levegőben megfúj a szél, veszélyes tud lenni. A második verseny nem volt ennyire jó, az a big air volt. Ebben egy nagy ugró van, és azon kell minél jobb trükköt bemutatni. A gyakorló körön én mindig a kisebbik ugrón mentem, de az edzőm arra bíztatott, hogy próbáljam meg a nagyot. Sajnos nem volt alkalmam gyakorolni, tehát már élesben kellett kipróbálnom, versenyen. Életemben ekkora ugróhoz még nem volt szerencsém, ráadásul rossz idő is volt, havazott, fújt a szél. Két köröm volt, az első jól sikerült, de a második annyira nem, estem egy csúnyát.

– Ezzel együtt is a romániai küldöttség legjobb helyezését, a 17. pozíciót szerezted meg a fesztiválon. Mennyire vagy elégedett?

– Teljesen elégedett vagyok, hiszen nem ebben a kategóriában mozgok a legotthonosabban, így tudtam, hogy ebből nem lesz érem. Beleadtam mindent, és ez most a 17. helyre volt elég, és én örülök neki.

– Milyen tanulsággal tértél haza Grúziából?

– Az számomra a legnagyobb tanulság, amit az edzőm mondott, amikor arra biztatott, hogy vállaljam be a magasabb ugrót. Azt mondta, minden fejben dől el, és igaza volt. Fizikailag képes voltam erre a feladatra, és fejben kellett eldöntenem, hogy odaállok és megteszem ezt a lépést. És meg is tudtam csinálni.

– Milyen terveid vannak a jövőre nézve a hódeszkázásban?

– Igazából az a célom, hogy minél több és minél jobb helyen versenyezzek, például most tavasszal lesz Franciaországban a junior világkupa, arra mindenképp ki szeretnék jutni, és hosszabb távon a téli olimpia… nagyon szeretnék eljutni oda.

🖋️ Rigmányi Eszter

Kapcsolódó

Sportlegenda különdíj Bölöni Lászlónak

Kádár L. Gellért: Áldás, hogy megadatott a lehetőség (Interjú)

Rigmányi Eszter

Bányai Kelemen Barna: A romantikus lelkület közel áll hozzám

Rigmányi Eszter

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek