Nem válásra biztat, de segít „jól válni”, ha már muszáj – mondja a Válótársas előadásról Gönczi Dorka, mediátor, aki az ötletgazdája ennek a könnyed, párkapcsolatokat gazdagító, szórakoztató és vicces darabnak, amelyet hétfőn Marosvásárhelyen is láthatott a közönség. Ábel Anita és Szabó Simon színművészek a házasfeleket alakítják a darabban, míg Gönczi Dorka mediátor és Varga Zsolt kommunikációs szakemberek a játékmesterek. Az ötletgazdát faggattuk.
– Hogyan született meg a Válótársas?
– A Válótársas eredetileg egyetlen előadásnak indult. 10 éve dolgoztam már együtt Varga Zsolttal, aki nemcsak a mediálásban társam, hanem az életben is a társak vagyunk, amikor az évforduló alkalmából szerettük volna valami különlegeset létrehozni. Először egy könyv vagy társasjáték gondolata merült fel, de végül az előadás mellett döntöttünk. Korábban sok színésszel dolgoztam együtt a Magyar Rádióban, ugyanis gyártásvezető voltam a Rádiószínházban, így megszületett az ötlet, hogy mediációs tapasztalatainkat improvizációval, színházi közegben mutassuk be. Dunakeszin debütáltunk 2019. január 25-én, még a csilláron is lógtak az emberek. Az első előadás után pedig sorra jöttek a felkérések, mára pedig több mint 200 alkalommal mutattuk be a Válótársast országszerte és határon túl is.
– Milyen műfajba sorolható az előadás?
– A legjobb definíció talán a „félimprovizációs színházi előadás”, az előadás alcíme is az, hogy könnyed párkapcsolat gazdagító előadás, humorral és rögtönzéssel. A színházi élményt vegyítjük az edukációval és az improvizációval. Mediátorok vagyunk, nem szakértői elemzéseket tartunk, hanem hagyjuk, hogy a színészek életre keltsék a jeleneteket. Az előadás minden alkalommal egyedi, mivel az improvizáció adta lehetőségek mindig friss élményt nyújtanak.
– Mennyire interaktív az előadás?
– Nem interaktív abban az értelemben, hogy a nézők döntenék el, merre haladjon a történet. Nem vonjuk be őket kényes helyzetekbe, hiszen a téma eleve érzékeny. Azonban a színészek gyakran reagálnak a nézők reakcióira, megteremtve egy sajátos közösségi élményt.
– Hogyan lehet egy ilyen komoly témát humorral feldolgozni?
– Egyrészt zseniális színészekkel dolgozunk, másrészt a kulcs a hullámvölgyek és csúcspontok váltakozása. A nézők először nevetnek, majd elcsendesednek, mert felismerik a történetekben a saját életüket. Fontos, hogy a humor soha ne legyen bántó vagy öncélú, hanem segítsen a feldolgozásban: az a téma, amit nevetnek, humorosan van becsomagolva, de egyébként húsbavágó.
– Kiknek szól az előadás?
– Mindenkinek, aki kapcsolatban él vagy élt. Azoknak, akik úgy érzik, válás közelében vannak – de nem azért, hogy esetleg letérítsük őket a válásról, mert az üzenete az előadásnak az, hogy ha már elkerülhetetlen a válás, akkor legyen békés. De ajánlom azoknak is, akik már elváltak, hogy felismerjék, nem voltak egyedül a tapasztalataikkal. Fiatal felnőtteknek, hogy jobban megértsék szüleik döntéseit, idősebbeknek pedig, hogy segítsenek gyermekeiknek egy hasonlóan nehéz életszakaszban. Nagyváradon például egy nagyon kedves fiatal hölgy várt az előadás után, és a nyakamba borult, és zokogott, és azt mondta, hogy megértette a szülei döntését, hogy anno 10 évvel ezelőtt miért váltak el.
– Most már sokadjára jöttök Erdélybe. Mi a tapasztalatod? Másként fogadják, másként értik az itteni nézők az előadást? Vagy a párkapcsolati problémák, a helyzetek ugyanazok?
– Az első turnénkon még szemérmesebb volt a közönség, de az elmúlt évek során egyre nyitottabbá váltak. Ugyanazokat a rezdüléseket érezzük, mint Magyarországon, de a nézők reakciói rendkívül gyorsak és érzékenyek. Egyre inkább azt érezzük, hogy itt is otthon vagyunk.
Szász Cs. Emese