Tizenhét Maros megyei község diákjai utazhatnak rövidesen új, elektromos iskolabuszokkal. A 16+1 férőhelyes kisbuszokat a Maros megyei önkormányzat vásárolta uniós alapokból. 24 jármű már megérkezett a megyébe, ezeket tegnap, a csergedi Transilvania Motor Ring pályán mutatták be a sajtó képviselőinek.
Az új, elektromos iskolabuszokra a Maros megyei önkormányzat uniós alapokra pályázott a helyi polgármesteri hivatalokkal közösen, az Országos Helyreállítási Terv (PNRR) keretében 35 millió lejes finanszírozást nyertek.

Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke elmondta, a már beszerzett 24 kisbuszt tizenhét Maros megyei önkormányzat kapja, ezek:
Ákosfalva, Gyulakuta, Küküllőszéplak, Mikefalva, Nyárádkarácson, Nyárádremete, Nyárádmmagyarós, Makfalva, Magyaró, Alsóbölkény, Görgényhodák, Mezőpagocsa, Mezősályi, Mezőrücs, Mezőpanit, Údziszentpéter, és Szászkézd.
Mindenütt nagy szükség van rájuk, mivel a kisebb településekről sok gyereket kell szállítani a községközpontba vagy a nagyobb iskolákba. A községek között van olyan is, amely két elektromos járművet kapott, mivel nagyobbak a távolságok, amelyeket naponta meg kell tenni a diákokkal, illetve a gyereklétszám is indokolttá tette a két új kisbusz odaítélését.
A helyi önkormányzatokra hárul az elektromos buszok töltéséhez szükséges állomások biztosítása, valamint a járművek üzemeltetésével járó költségek fedezése. A Maros megyei önkormányzat elnöke hozzátette, a már beszerzett 24 kisbusz mellett az elkövetkező időszakban további hét elektromos iskolabuszt fognak vásárolni, ugyancsak 16+1 férőhelyeseket, amelyeket majd Erdőszentgyörgy, illetve Görgényhodák, Sóvárad, Ratosnya, Balavásár, és Görgényszentimre községek kapják. Péter Ferenc szerint nagyon sok önkormányzat jelezte, hogy szükségük van új iskolabuszokra, mivel a meglévők esetenként több mint tízéves járművek, ezért bíznak benne, hogy lesznek még pályázati kiírások, amelyek majd további kisbuszok beszerzését teszik lehetővé.
Menyhárt Borbála

