KultúraMegyeSzabadidő

Újjászületik a fehéregyházi Petőfi-emlékhely – történelmi megújulás a költő tiszteletére

Felújítják és kibővítik a fehéregyházi Petőfi Sándor-emlékhelyet egy nemzetközi támogatással megvalósuló projekt keretében, amely a költő születésének 200. évfordulója alkalmából indult. A cél a történelmi helyszín korszerűsítése, miközben megőrzik annak hitelességét.

A munkálatok során az emlékhely egy modern múzeumi térré alakul, amely továbbra is méltó módon mutatja be Petőfi Sándor életét és az 1848-as forradalom eseményeit. A jelenlegi múzeumépületet teljeskörűen felújítják, emellett egy új, 100 négyzetméteres kiállítótér is épül, amely interaktív eszközökkel és modern technológiákkal hozza közelebb a látogatókhoz a történelmet. Megújul az emlékpark is: a sétányok és zöldterületek rendezésével, valamint a kert központi elemének, az emlékmű-obeliszknek a restaurálásával teszik teljessé az átalakítást.

A projekt összköltsége 6,4 millió lej, amelyet a Maros Megyei Tanács, a Magyar Nemzeti Kulturális Alap – Petőfi 200 program, valamint örökségvédelemmel foglalkozó kulturális intézmények finanszíroznak.

A felújítás és a kiállítás megújítása több szakmai partner közreműködésével valósul meg, köztük a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ – Petőfi Irodalmi Múzeum (Budapest) és a fehéregyházi Petőfi Társaság is hozzájárul a munkálatokhoz.

A Maros Megyei Tanács elnöke, Péter Ferenc azt mondta, hogy régi álmukat váltják valóra a fehéregyházi Petőfi Sándor emlékhely felújításával és kibővítésével.

Ennek egyik első lépése volt, hogy a Maros Megyei Múzeum átvette a Petőfi-emlékhely adminisztrálását. Idén pedig már el is kezdtük a beruházást. Nemcsak a régi emlékház lesz felújítva, hanem egy új kiállítótér is épül és az épületeket körbevevő park is megszépül. Ha minden jól alakul két év múlva már együtt ünnepelhetjük a megújult Petőfi múzeum megnyitását.

Biztos vagyok benne, hogy ez nem csak látványban lesz megragadó, hanem izgalmas tartalmakkal is gyarapodik majd a múzeum anyaga”

– fogalmazott Péter Ferenc.

A megyei önkormányzat egyébként 1,5 millió lejjel járul hozzá a költségek fedezéséhet.

A felújítás ideje alatt a múzeumi kiállítás zárva tart, azonban az emlékkert továbbra is látogatható, így a költő tisztelői továbbra is leróhatják kegyeletüket a történelmi helyszínen.

A beruházás nemcsak Petőfi emlékének méltó megőrzését szolgálja, hanem egy modern kulturális központ létrehozását is, amely még több látogatót vonzhat, és fontos szerepet tölthet be a régió kulturális és turisztikai életében. A munkálatok a héten kezdődnek és 24 hónap múlva a múzeum egy korszerűsített kiállítással és Petőfi Sándor emlékének szentelt rendezvénysorozattal nyitja meg újra kapuit.

Kapcsolódó

Maros megyében is igényelhető lesz az elektronikus személyi igazolvány

Rigmányi Eszter

Maros megyeiek is részt vehetnek a kályhák roncsprogramjában

Rigmányi Eszter

Különleges berlini koncertre készül a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek