Közleményben reagált a Maros Megyei Vészhelyzeti Felügyelőség a közösségi oldalakon napvilágot látott vádakra, miszerint indokolatlan volt szombaton este annyi mentőt, illetve különleges védelmi alakulatokat is kivezényelni a szászrégeni étteremhez, ahol egy bálban, – feltehetően ételmérgezés miatt-, sokan rosszul lettek. A hírek szerint ugyanis végül egy személy került kórházba.
Amint arról már beszámoltunk, tizenegy mentőautó, két kisbusz, három, több sérült szállítására alkalmas mentőautó, négy speciális bevetéseken használt jármű, és egy kémiai, biológiai, radiológiai és nukleáris védelmi osztag autója villogott szombat este a szászrégeni vendéglő előtt. A teremben több százan tartózkodtak, ezért a Vészhelyzeti Felügyelőség vörös kódot hirdetett, és ennek megfelelő intézkedéseket foganatosított. A szomszédos megyékbeli mentőegységek segítségét is kérték.
Az eset kapcsán a világhálón több ízben is azzal vádolták a hatóságok, hogy indokolatlanul vezényeltek a helyszínre ennyi mentőegységet.
Erre reagálva, a Maros Megyei Vészhelyzeti Felügyelőség közleményében leszögezik, szombat este 18:58-kor a 112-es segélyhívó számra futott be a hívás, hogy egy régeni étteremben több személy rosszul van. Eredetileg a Maros Megyei Mentőszolgálat két orvosi csapatát küldték a helyszínre. Ezt követően az egyik csapat a jelezte, hogy a kezdeti háromról már 14-re nőtt a rosszullétre panaszkodó vendégek száma. Emiatt egy további SMURD B2-es mentőcsapatot és két, több sérült szállítására alkalmas járművet rendeltek ki, két sürgősségi orvossal és három egészségügyi asszisztenssel.
A kezdeti bejelentések szédülésre, hányingerre, és hányásra panaszkodó személyekről szóltak, azonban nem lehetett tudni mi okozta a rosszullétet. Emiatt döntöttek úgy, hogy a helyszínre küldik a kémiai, biológiai, radiológiai és nukleáris védelmi egységet, hogy kizárják egy esetleges vegyi mérgezés lehetőségét.
Egy, a védelmi- és az egészségügyi minisztérium 2010. évi, közös rendelete szerint a vörös kód kihirdetése az áldozatok tényleges vagy lehetséges számának, illetve a helyzet alakulásának a függvénye. 20:20-kor a helyszínen lévő mentőcsapatok jelzései alapján hozták meg erről a döntést.
Ugyanezen rendelet alapján vörös kód aktiválásakor első lépésben a megyei SMURD egységeket vezényelik a helyszínre, majd az állami mentőszolgálatok csapatait. Ugyanakkor mivel több száz személy tartózkodott az étteremben és nem lehetett tudni, milyen ütemben nő a rosszullétek száma, a környező megyékbeli egységek segítségét is kérték.
A közleményben azt is megemlítik, hogy a szászrégeni sürgősségi szolgálatot is próbálták tehermentesíteni, hiszen adott ponton már az éttermi rendezvény 25 résztvevője tartózkodott a sürgősségin. A több sérült szállítására alkalmas járművel három pácienst a marosvásárhelyi SMURD rohammentő-szolgálatra szállítottak. 11 óra előtt néhány perccel a vészhelyzeti tervben előírt intézkedések megszűntek és a mentőcsapatok fokozatosan vonultak vissza a helyszínről.
Menyhárt Borbála