KözéletKözleménySzociálisTársadalom

Gyermekotthon-ügy: lezárultak az ellenőrzések

Lezárultak az ellenőrzések, amelyeket a Maros megyei Prefektúra rendelt el a négy marosvásárhelyi gyermekotthon kapcsán kirobbant botrányt követően. Az utóbbi hetekben 55 Maros megyei – állami, illetve magán– gyermekotthonban és családi típusú házban végeztek ellenőrzéseket a különböző hatóságok, és 25 bírságot szabtak ki, összesen 391 ezer lej értékben – derül ki a prefektúra közleményéből.

Az ellenőrző hatóságok beszámolói alapján készült jelentésből kiderül, hogy az ellenőrzés idején a gyermekvédelmi igazgatóság lejárt működési engedéllyel nyújtott szociális szolgáltatásokat a négy marosvásárhelyi otthonban. Ugyanakkor a gyógyszereket és egészségügyi kellékeket nem megfelelő körülmények között tárolták.

A Maros Megyei Tanács képviselői szerint az egyik központban egy doboz, tavaly októberben lejárt Diazepam Desitin gyógyszert találtak, azonban az összes tabletta benne volt, senki sem kapott a lejárt szavatosságú tablettákból.

Emellett a lakók létszáma mind a négy esetben meghaladta a törvényben rögzitett keretet, és nem tudtak felmutatni hivatalos kimutatást arra vonatkozóan, hogy napi rendszerességgel hogyan zajlik a gyerekek számára biztosított rehabilitáció. Kihágásként említették, hogy három központban lejárt kézfertőtlenítőket és higiéniai szereket találtak, a bútorok mindenütt régiek, kopottak, több hűtőszekrény pedig rozsdás volt. A Maros megyei kifizetési és szociális felügyeleti ügynökség összesen 320 lejes bírságot szabott ki a feltárt hiányosságok miatt.

A Maros Megyei Közegészségügyi Igazgatóság elrendelte mind a négy központban a mosodai tevékenység és három otthonban az étkeztetés felfüggesztését, és 32 ezer lej értékű bírságot szabtak ki.

A Maros Megyei Tanács a következő javaslatokat tette az ügyben: a gyermekvédelmi igazgatóság tegye meg a szükséges lépéseket a négy gyermekotthon működési engedélyének a mielőbbi megszerzése érdekében, illetve azért, hogy eleget tegyen a hatóságok által megfogalmazott előírásoknak.

A szolgáltatások minőségének a javítása érdekében javasolják az épületek akadálymentesítését, valamint korszerűsítését, a régi bútorzat cseréjét, és a belső munkálatok elvégzését, elsősorban a Trébely utca 3. szám alatti központban, ahol 2024-ben már megkezdődtek a felújítási munkálatok. Ugyanakkor a törvényes előírásoknak megfelelően, javasolják a gondozók számának a növelését is.

🖋️ Menyhárt Borbála

Kapcsolódó

Demens beteg a családban – tanácsokkal segítik az ápolókat, hozzátartozókat

Dolgoznak a balavásári körforgalomnál – torlódásokra lehet számítani

Forgalomkorlátozások a Maros-mentén: védőhálókat szerelnek, hogy megelőzzék a sziklaomlást

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek