KözéletTanügy

Iskolai járatok: hetente mintegy 15OO diák veszi igénybe

Töretlen népszerűségnek örvendenek a marosvásárhelyi diákok körében az iskolai járatok, hetente 14OO-19OO között mozog azon tanulók száma, akik reggelente busszal jutnak el iskolába.

Mint ismeretes, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal a helyi közszállítási vállalattal közösen indította el 2O21-ben az iskolai járatokat, hogy a reggeli csúcsidőben valamelyest csökkentsék az autós forgalmat.

Első lépésben ezek négy városi útvonalon közlekedtek, majd a lakosságtól érkező visszajelzések alapján újabb iskolai járatokat helyeztek üzembe, jelenleg az 1-es, 2E, 10-es, 12-es, 14-es, 18-as, 19-es, 23-as és 32-es vonalakon közlekednek az iskolabuszok. A megkülönböztető felirattal ellátott járművek kizárólag diákokat szállítanak iskolába, a tanulókat egy felnőtt kísérheti, aki bérlettel vagy normál áron vásárolt jeggyel utazhat.

Az eddigi tapasztalatok alapján, néhány év elteltével is jelentős igény mutatkozik a diákok részéről e járatok iránt, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal által közzétett adatok szerint a január 13-17-i héten 1825, míg a január 20-23. közötti időszakban 1352 diák utazott ezekkel a buszokkal.

Raul Matis, a marosvásárhelyi helyi rendőrség igazgatója érdeklődésünkre elmondta,

jelenleg is mindenik iskolai járaton biztosított a rendőri felügyelet, kollégáik gondoskodnak arról, hogy a diákok biztonságban legyenek.

Mint mondta, a legutóbbi héten 1591 tanuló utazott az iskolásoknak szánt buszokon, a tapasztalat az, hogy átlagban, naponta több mint háromszáz diák száll fel ezekre.

🖋️ Menyhárt Borbála

Kapcsolódó

Minden csepp vérre szükség van!

Új lehetőségek nyílnak a Marosvásárhelyi repülőtér előtt!

Rigmányi Eszter

Több étel is fertőzött volt a szászrégeni bálon

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek