Hamarosan kinevezhetik Maros megye új prefektusát, Barabási Antal-Szabolcsot, miután az RMDSZ megyei Területi Állandó Tanácsa egyhangúlag támogatta a jelölését. A döntést a kormányhoz terjesztették. Csibi Attila Zoltán, a Szövetség Maros megyei elnöke érdeklődésünkre elmondta, hogy a procedúra elvileg nem hosszadalmas, a jóváhagyó belügyminisztériumi döntés egy-két héten belül megjelenhet a Hivatalos Közlönyben, és az új prefektus elkezdheti a munkát.
Maros megye mellett még három megyének lesz magyar prefektusa: Hargita, Kovászna és Szatmár.
A koalíciós megállapodás szerint ugyanis a kormánymegbízottaknak ugyanahhoz a politikai párthoz kell tartozniuk, mint a megyei tanács elnökei. Ettől azt remélik, hogy elkerülhetők lesznek a politikai feszültségek, amelyek akkor keletkeztek, amikor a kormánymegbízott és a megyei tanácselnök pártja eltért egymástól. A koalíciós megállapodás célja, hogy zökkenőmentes és hatékony együttműködést biztosítson a helyi és a központi kormányzat között, ezzel elősegítve a közszolgáltatások fejlesztését és a helyi projekteket.
Barabási Antal-Szabolcs, aki korábban a mezőgazdasági minisztérium államtitkára volt, több vezető pozíciót is betöltött különböző vállalatoknál. Képzettségét és tapasztalatát figyelembe véve, az RMDSZ vezetése biztos abban, hogy képes lesz sikeresen irányítani a megye adminisztratív feladatait. A kormány helyi képviselőjeként a prefektus szerepe a kormányzati intézkedések végrehajtásának biztosítása, a közigazgatás felügyelete, valamint közvetítő szerep betöltése az önkormányzatok és a kormány között. Maros megyében az RMDSZ-es politikus kinevezése lehetőséget ad arra is, hogy a megye közigazgatás helyzete stabilizálódjon, és a helyi projektek hatékonyabban valósuljanak meg.
Rigmányi Eszter