Hivatalosan is beiktatták Kolumbán Vilmos Józsefet az Erdélyi Református Egyházkerület püspökévé szombaton Kolozsváron. A 47. püspök beiktatásán Magyaroszág köztársasági elnöke, Sulyok Tamás arról beszélt, hogy az erdélyi református magyarság megmaradása az egész magyar nemzet számára sorsdöntő.
Az egyházkerület vezetésének átvétele régi hagyományt követ, amely szerint a püspök halála vagy visszavonulása után a főjegyző veszi át a tisztséget. Ez a gyakorlat a XIX. század végéig törvénybe volt foglalva, majd szokásjoggá vált. A történelem során csupán három alkalommal tértek el ettől a hagyománytól. Kolumbán Vilmos tavaly december 12-én kapott bizalmat az egyházkerület vezetésére, miután két éven keresztül főjegyzőként segítette az előző püspök, Kató Béla munkáját. Kató Béla 2012 és 2024 között két cikluson át állt az erdélyi reformátusok élén, és jelentős szerepet vállalt az egyházkerület fejlődésében.
Az új püspök beiktatása egy fontos mérföldkő az erdélyi református közösség életében. A beiktatási ünnepségen egyházi és világi méltóságok is jelen voltak, hangsúlyozva a folytonosság és a megújulás jelentőségét az erdélyi református egyház történetében.
Az eseményen részt vett többek közt Magyarország köztársasági elnöke is, Sulyok Tamás, aki beszédében hangsúlyozta, hogy
az erdélyi református magyarság megmaradása természetes vágy, hiszen az ő jövőjük az egész magyar nemzet számára sorsdöntő.
Kiemelte, hogy ezeknek a református közösségeknek élőnek és erősnek kell maradniuk, tagjaiknak pedig felemelt fejjel kell járniuk, hogy az erdélyi magyarság ismét felemelkedhessen. Bár a szekularizáció, az elvándorlás és a demográfiai válság komoly kihívásokat jelent, Sulyok szerint ez az egyedüli út, amelyen járni érdemes.
Igehirdetésében Kolumbán Vilmos kitért az egyházakat érintő kihívásokra is, hangsúlyozva, hogy manapság sokan elhagyják az egyházat, ennek okát azonban még nem sikerült pontosan meghatározni. Véleménye szerint a megújulás elengedhetetlen, de nem külső változtatásokkal, hanem a hívők személyes megújulásával lehet elérni.
„Felülvizsgáljuk a gondolatainkat, a cselekedeteinket, és elköteleződünk Isten mellett”
– fogalmazott. Hangsúlyozta, hogy a valódi megújuláshoz olyan kiindulási pontra van szükség, amely összhangban van Isten akaratával és kiállja az idők próbáját.