Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala bejelentette, hogy változások történtek a belváros közlekedésben a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság döntésének nyomán. Az önkormányzat az egykori Park Hotel területén elkezdett mélygarázs építését tervezi, amelyhez korábban, 2024. július 15-én megkapták a megyei rendőrség engedélyét, amely egy évig, azaz 2025. júliusáig lett volna érvényes.
A rendőrségi engedély lehetővé tette a George Enescu utca lezárását és a forgalmi irányok módosítását a Városháza és az Ifjúság utcában. A forgalom változtatására az illetékes hatóságok minden szükséges dokumentáció, köztük forgalmi tanulmányok alapján adták ki az engedélyt.
Szeptember 23-án a megyei rendőr-főkapitányság értesítette az önkormányzatot, hogy felfüggesztik a korábban kibocsátott engedélyt, amely a George Enescu utca lezárására, valamint a közlekedési irány megváltoztatására vonatkozott a két további utcán.
Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala nem ért egyet a rendőrség döntésével, úgy vélik, hogy a George Enescu utcán a visszaállított egyirányúsítás, valamint a Városháza és az Ifjúság utcák forgalmi rendjének megváltoztatása tovább nehezíti a közlekedést. Az önkormányzat szerint a döntés hátráltatja a belváros új forgalmi rendhez való fokozatos alkalmazkodását, illetve késlelteti a helyiek által támogatott sétálóutca kialakítását.
Az önkormányzat reményét fejezte ki, hogy a központi forgalom átszervezésével kapcsolatos intézkedések támogatni fogják a belváros modernizálását és egy sétálható, közösségi teret biztosító városkép kialakítását. – olvashatjuk a Polgármesteri Hivatal közleményében