Katonáknak, főként főiskolásoknak akkoriban egyáltalán nem volt tanácsos templomba menni; nem nézték jó szemmel – mesélte katonaéveiről egy koncerten Szarka Tamás, aki ennek ellenére első kimenőjén azonnal egy százéves kőtemplomba sietett, ahol pár perc elteltével kisebb csoda történt vele. Ezt a csodát azóta is magában hordozza. Ebből a csodából kaphat mindenki egy kis ízelítőt a hétvégén Marosszentgyörgyön, ahol a Kossuth-díjas és kétszeres Petőfi Zenei Díjas előadóművész bemutatja 2020-ban megkomponált Missa Missio – mise a legüldözötteb vallásért című szakrális művét.
„Pár éve hallottam először arról, hogy a kereszténység a világ legüldözöttebb vallása, ami tettlegességig, sőt gyilkosságokig is fajul, miközben a kereszténység a szeretet vallása. Ez nagyon megmozgatta a lelkemet, úgy gondoltam, erről nemcsak beszélni kell, hanem verset, zenét kell írni róla, és ki is kell énekelni a világba” – vallja a zeneszerző a mű megírásának körülményeiről. A pandémiás időszakban született szakrális művén keresztül a szerző a katolikus hit erejével szeretné erősíteni a magyar emberek, családok értékrendjét és hozzájárulni a katolikus keresztény kultúra népszerűsítéséhez.
A nyolctételes szerzemény, amely teljes egészében a római katolikus mise liturgiáját követi, CD-n is megjelent. Az ennek eladásából származó nyereséget az üldözött keresztények megsegítésére ajánlják fel.
A marosszentgyörgyi mise-koncertre október 27-én, vasárnap 18 órakor kerül sor a római katolikus templomban. A belépés ingyenes.
RMDSZ Maros Megyei szervezete