fbpx
Közélet Közigazgatás

Se rendelő, se kórház nem lesz a Székely Vértanúk emlékműve mellett

Alaptalannak bizonyultak a félelmek azzal kapcsolatosan, hogy a Városi Tanács jóváhagyja a Székely vértanúk utcájába tervezett orvosi rendelő és lakások építését.

A döntést azonban vita előzte meg. Az ott lakók részéről felszólaló hölgy a fák kivágása és az épület építése miatt fejezte ki ellenállását, amire aztán maga a beruházó válaszolt. Serban Pop hangsúlyozta, hogy nem kórházról van szó, hanem járóbeteg rendelőről és fölötte szolgálati lakásokról, amire minden szükséges engedélyük megvan. A tanács azonban ennek ellenére nem hagyta jóvá a városrendészeti tervek módosítását. Az RMDSZ városi tanácsosai tartózkodtak, s bár nélkülük is többséget tudnak alkotni a további politikai alakulatok képviselői, a Szabad Emberek Pártjának egyik képviselője hiányzott, ezért a határozattervezet nem kapott többséget.

Nem ez volt ugyanakkor az egyetlen vitás pont, hiszen az ülés elején az Európa Gimnázium képviselője aggodalmát fejezte ki az osztálytermek jövőbeni hiánya miatt, mivel az Unirea Főgimnázium teljes mértékben átköltözne a jelenlegi épületükbe. A tanácsosok megnyugtatták, hogy nem hoznak döntést, amely hátrányos lenne valamelyik iskola számára, a polgármester pedig már azt megelőzően visszavonta az ügykezelés átruházását célzó tervezetet.

A szeptemberi ülésen nem tárgyalták a városháza új szervezeti felépítését sem, amely kulcsfontosságú lenne a város pénzügyi stabilitása szempontjából. Az ülés végén a képviselők megköszönték az elmúlt négy év közös munkáját, hiszen várhatóan október folyamán jelentősen átalakul a testület, a képviselők fele lecserélődik, és új pártok is megjelennek Helyi Tanácsban.

Ajánlott bejegyzések

Közös érdekünk, hogy Brüsszelben továbbra is legyen képviselője az erdélyi magyarságnak

Pápay Kamilla

Fura matek: 200 km = 600 adag meleg étel!

zkadar

Mínusz húszról álltak fel, hárommal kaptak ki

zkadar
Betöltés....

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön élményét. Feltételezzük, hogy ezzel rendben van, de kérésre leiratkozhat. Elfogadás Bővebben