Immár rendelkezésre állnak a 16 órás adatok is, amelyekből kiderül, hogy Marosvásárhelyen a részvétel több mint 33 százalékos, ami több mint 3000-el több szavazót jelent, mint négy évvel ezelőtt, szintén 16 órakor.
Az idei részvételi hajlandóság országos szinten magasabbnak mutatkozik – tudjuk meg Soós Zoltán kommunikációs csapatának közleményéből.
Az elmúlt órákban egyre több panaszt jeleznek a lakosok, a szavazások nem zajlanak zökkenőmentesen, több helyszínről is jelentettek kihágásokat. Tudomásunk szerint a rendőrség is több esetben eljárást kezdeményezett.
Arra biztatunk mindenkit, menjen el szavazni, és figyeljen, hogy megkapja mind az 5 szavazólapot és mindegyiken legyen rajta az ellenőrzős pecsét, illetve a belső oldalakon ne legyen más pecsét – írják még a közleményben.